Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Szentendrei Járási Ügyészség azt a férfit, aki a szentendrei HÉV jegyvizsgálóját bántalmazta – írja az ügyészség.
A vádirat szerint a budakalászi férfi két ismerősével január 19-én, délután, HÉV-vel utazott Budakalászról Szentendrére. A háromfős társaság ittas volt, hangoskodott és zavarták az utasokat az agresszív viselkedésükkel. Emiatt több utas átszállt egy másik kocsiba és jelezték ezt a jegyvizsgálónak, aki felszólította őket, hogy hagyják el a szerelvényt. Erre a vádlott és az egyik társa megfenyegette azzal, hogy ha leszállítja őket, akkor megverik.
További Belföld híreink
Egy utas rájuk szólt, mire a két férfi az utas és a jegyvizsgáló felé köpött. Leszállításuk után a két férfi tovább fenyegetőzött, ezért a sértett elővette a telefonját azért, hogy értesítse a rendőrséget.
A vádlott ekkor kiütötte a telefont a kezéből, majd amikor a sértett lehajolt, a tarkóján egyszer ököllel megütötte annyira, hogy a jegyvizsgáló a sínek közé esett. Ezt követően a vádlott és társai a helyszínről távoztak.
További Belföld híreink
A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A férfit a rendőrök alig egy óra alatt elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!