David Szalay elmondta, hogy
nemcsak egyik szülője magyar, hanem a gyerekei is azok, itt nőnek fel, anyanyelvi beszélők, amilyen ő már soha nem lesz.
– Emiatt egyre inkább úgy érzem, afféle egygenerációs rendellenesség vagyok: az elődeim és az utódaim is magyarok, csak én magam nem vagyok rendes magyar, bár sok évet töltöttem korábban ebben az országban. Csupán egy vargabetű vagyok. Holtág. Bennfentes kívülálló, aki ide is tartozik, meg nem is, aki sehol sincs igazán otthon. Ami, azt hiszem, a művész örök érvényű pozíciója.
A megnyitóünnepségen köszöntőbeszédet mondott Karácsony Gergely főpolgármester, aki kitért arra, hogy nemcsak irodalmi Nobel-díjasunk lett tavaly Krasznahorkai László elismerésével, hanem
a közelmúltban Nádas Péter megkapta a legmagasabb német állami kitüntetést.
Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke arról beszélt, hogy a könyves szakmát hosszú időn át sújtották a gazdasági nehézségek.
A június 14-ig tartó ünnepi könyvhéten 204 standon 540 frissen megjelent kötet és összesen 104 program várja az érdeklődőket a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, június 11-én megnyitotta kapuit a 97. Ünnepi könyvhét és a 25. Gyermekkönyvnapok, amely négy napon át várja az olvasókat Budapest belvárosában és az ország számos pontján. A Vörösmarty téren, a Vigadó téren és a Duna-korzón több mint kétszáz stand, könyvbemutatók, dedikálások és színpadi beszélgetések kínálnak találkozási lehetőséget a kortárs magyar irodalom alkotóival.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!