A hidegháború legveszélyesebb nukleáris incidense, amelyet egy ülőpárna okozott

A két katonai nagyhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és Szovjetunió közti szövetségi kapcsolat a második világháború vége után gyorsan felbomlott. A hidegháború évtizedei alatt az egymással szemben álló szuperhatalmak között kibontakozó fegyverkezési verseny, különösen a nukleáris csapásmérő képesség egyre gyorsabban növekvő veszélyes spirálja nem csak egy-egy kiélezett nemzetközi konfliktus, mint például az 1962-es kubai rakétaválság idején sodorta a globális atomháború szélére a világot. A nukleáris katasztrófa veszélyét nem csak a szuperhatalmi szembenállás, hanem időnként téves riasztások, illetve éles atomfegyverek balesetekből származó elvesztése is előidézhette. A hozzáférhető források alapján eddig például harminckét olyan eset ismert, amikor az amerikai hadsereg véletlenül elvesztett, vagy megrongált nukleáris robbanófejeket. Szovjet részről még ennél is sokkal kevésbé ismertek a hidegháború ilyen jellegű incidensei. Ezeket az incidenseket mind az amerikai, mind pedig a szovjet vezetés igyekezett eltitkolni a közvélemény elől.

Boeing B-52 stratégiai nehézmombázó, a hidegháború egyik amerikai szimbóluma Forrás: U.S. Air Force

B-52-es hadászati nehézbombázó  Fotó: U.S. Air Force

Az őrjárat útvonalait gyakran megváltoztatták, de a gépek mindig olyan légtérben repültek, hogy adott esetben a legrövidebb időn belül támadást indíthassanak szovjet területek ellen.

Egy párna, ami csaknem nukleáris katasztrófát okozott

1968. január 21-én reggel a „HOBO 28” becenevet viselő Boeing B-52 „Stratofortress” nyolc hajtóműves sugárhajtású stratégiai bombázó a New York állambeli plattsburgh-i légibázis betonjáról emelkedett a magasba, hogy megkezdje az őrjáratát. A B-52 négy, egyenként 1,1 megatonna hatóerejű B28FI típusú termonukleáris bombát szállított a fedélzetén. E termonukleáris fegyverek bármelyike egymagában is képes lett volna egy egész nagyváros teljes romba döntésére. 

Az első amerikai hidrogénbomba kísérleti felrobbantása 1952-ben  Fotó: Forrás: Wikipedia

A nukleáris fegyver gyűjtőfogalom, ami azokat a robbanóeszközöket foglalja magában, amelyeknél a robbanási energiát az atommag szerkezetében bekövetkezett változás szabadítja fel. Két főbb típusuk az atombomba, ahol a maghasadás, vagyis egyetlen atommag két atomaggá való szétválása, valamint a hidrogénbomba, amelynél a magfúzió, két (hidrogén) atommag egyetlen (hélium) atomaggá egyesülése szabadítja fel az energiát.

A repülési terv szerint a HOBO 28 az Atlanti-óceán felett elvégzett légi utántöltés után a Grönlandon lévő Thule amerikai légi bázis érintésével repült volna tovább, messze be a sarkvidéki régió fölé. A sarkkör felé közeledve a gép kabinjában egyre nagyobb lett a hideg. 

A B 52-nek a fűtésrendszer volt az egyik gyenge, alultervezett pontja, ami a nagy magasságban végrehajtott hosszú repüléseken komoly kényelmetlenséget okozott a személyzetnek. A hideg elleni védekezésként ezért a repülőszemélyzet párnákkal takarta le a kabin egyes részeit, hogy ne szökjön el a melegebb levegő. 

Egy B-52-es nehézbombázót bevetésre készítenek fel  Fotó: U.S. Air Force

A párnák közül egyet azonban figyelmetlenségből az egyik fűtőnyílás fölé tettek, ami a hajtóművekből származó forró levegőt juttatta a kabintérbe. E hanyagságnak végzetes lett a következménye. Hat órás eseménytelen repülés után, amikor a B-52-es már csak alig 140 kilométeres távolságra volt a thule-i amerikai légi bázistól, 

a pilóták először erős füstöt, majd valamivel később felcsapó lángokat észleltek a kabintérben. 

A fűtőnyílásra helyezett párna tüzet fogva lángoló gyutaccsá változott. A sarkvidéki hidegben amúgy is túlterheltté vált fűtőrendszerből kipattanó tűz villámgyorsan elkezdett szétterjedni a fedélzeten.

B28 típusú hidrogénbombák  Fotó: U.S. Air Force

 A személyzet oltási kísérletei, hogy megfékezzék az egyre jobban elharapózó tüzet, hatástalanok maradtak. John Haug alezredes, a gépparancsnok ezért azonnali kényszerleszállási engedélyt kért a thule-i repülőbázis irányítóitól. 

De erre már nem maradt idő, mert a helyzet percről percre egyre drámaibbá vált a HOBO 28 fedélzetén. 

A megfékezhetetlen tűz átcsapott az alsó raktérre is, és a lángok egyre közelebb kerültek a bombakamrához, amelyben a négy hidrogénbomba lapult. Haug alezredes belátta, hogy a kialakult súlyos helyzetben már nincs esélyük elérni a légibázist, ezért a gép elhagyására adott utasítást. 

A thule-i amerikai légibázis egy archív felvételen  Fotó: Forrás: Wikipedia

A hétfős személyzetből hatan ültek katapultülésben, és ők valamennyien sikeresen el tudták hagyni a lángoló B-52-est. Leonard Svitenko másodpilóta az ülése alatti búvónyíláson át próbált meg kiugrani, de ugrás közben olyan súlyosan beverte a fejét, hogy belehalt a sérülésébe. 

A személyzet sikeresen katapultált hat tagja az ejtőernyőjén függve látta, amint az egy darabig még tovább repülő gép hirtelen tűzgolyóvá válik és az orrát meredeken leadva a Wolstenholme-fjord felé zuhan, nagyjából 12 kilométerre a thule-i légi bázistól.

A B-52-es becsapódási nyoma a jégmezőn felül a lékkel, valamint a szétszóródott radioaktív törmelékkel  Fotó: U.S. Air Force

 A B-52-es a jégmezőbe való becsapódásakor felrobbant. A detonáció ereje megrepesztette a nukleáris robbanófejeket, radioaktív törmeléket szórva szét több kilométernyi sugarú területen. Ennek az volt az oka, hogy a becsapódás legalább három bomba gyújtószerkezetét megsemmisítette, és a szerkezetekben lévő plutónium, trícium, valamint urán a szabadba került. 

Az, hogy nem következett be nukleáris robbanás, nem a szerencsének, hanem a bombák szerkezeti kialakításának volt köszönhető 

amiket úgy terveztek, hogy baleset esetén sem az elsődleges fissziós gyújtószerkezet - egy hagyományos maghasadásos atombomba -, ugyanúgy ne léphessen működésbe, mint a másodlagos és az atomrobbanás energiájától aktivizálódó magfúziós szerkezet.

Füllentett a hadsereg, az egyik nukleáris szörnyeteg még ma is ott lapul valahol a tenger mélyén

A becsapódási energiától a jég nagyjából 160 méter hosszan beszakadt és az égő kerozintól részben meg is olvadt, de a rendkívüli hidegben a sebhely gyorsan befagyott, ismét bezárva a jégtakarót a mélybe süllyedt roncs és a tengerbe veszett hidrogénbombák felett. A katasztrófa igen kínosan érintette a légierő parancsnokságát és az amerikai politikai vezetést is. 

Richard O. Hunziker vezérőrnagy és tiszttársai a baleset helyszínén  Fotó: Anonymous / AP Photo

A baleset miatt nyilvánosságra került az addigi szupertitkos Nikkelkupola művelet, vagyis, hogy már hosszú évek óta éles nukleáris fegyverekkel felszerelt gépek röpködnek napi rendszerességgel a mit sem sejtő amerikai polgárok feje felett a legnagyobb titokban. 

A vezérkar a készülő botrány miatt éppen ezért már a baleset másnapján, 1968. január 22-én törölte a programot. Elsőrangú prioritást kapott az elsüllyedt hidrogénbombák mielőbbi kiemelése és a radioaktív szennyezés felszámolása, nehogy egy még súlyosabb esemény következzen be.

A kármentesítő és kutató egységek több hónapig keresték az eltűnt hidrogénbombákat  Fotó: U.S. Air Force

 A kialakult helyzetet tovább nehezítette, hogy a terület dán fennhatóság alá tartozott, ezért a baleset diplomáciai bonyodalmakhoz vezetett. A thule-i légibázist ugyanis a dán és az amerikai kormány között létrejött szerződés alapján működtette az Egyesült Államok légi ereje, de a szerződésben a dán kormány kifejezetten kikötötte a grönlandi területeinek atomfegyver-mentességét, amire Amerika kötelezettséget is vállalt. A roncsok felkutatására és a terület radioaktív-mentesítésére elindított Crested Ice, vagyis Jégtorlódás hadművelet Richard O. Hunziker vezérőrnagy irányítása alatt csaknem hat hónapig tartott. 

A területet komoly radioaktív szennyezés érte  Fotó: Forrás: Wikipedia

A mentesítési munkálatok mintegy 80 négyzetkilométernyi területet érintettek. A munka nagyobb részét ugyan április 10-re befejezték, de a titkos műveletek -a nyilvánosság teljes kizárása mellett- még egészen augusztusig tovább folytatódtak. A légierő vezérkara április 10-e után azt a hivatalos tájékoztatást adta, hogy mind a négy hidrogénbombát megtalálták és kiemelték. Ez azonban finoman fogalmazva sem felelt meg a valóságnak. 

Hidrogénbombát szerelnek fel egy B-52-es hadászati bombázó bombakamrájába  Fotó: U.S. Air Force

A Jégtorlódás műveletben ugyanis csak három bomba gyújtószerkezetét találták meg hiányosan, a negyedik, a 78252-es azonosító számú hidrogénbombának viszont nyoma veszett. 

1968 augusztusában a haditengerészet Star III nevű kutató-tengeralattjárója többször is lemerült a becsapódás körzetében, de a küldetése nem járt sikerrel; a negyedik hidrogénbomba mind a mai napig nem került elő. Ennek ellenére a hadseregnek az volt a hivatalos álláspontja, hogy mind a négy bombát megtalálták és felszínre emelték. 

Egy B-52-es a levegőben  Fotó: U.S. Air Force

2008 -ban a BBC oknyomozó újságírói azonban ismét füllentésen kapták rajta a hadsereg vezetőit, mivel az újságírók által megszerzett jegyzőkönyvekből feketén-fehéren kiderült, hogy a katonák a negyedik hidrogénbombával – szemben az állításukkal – nem tudtak elszámolni. Az elveszett hidrogénbomba időzített nukleáris pokolgépként így még most is ott ketyeg valahol a fagyos Baffin-öböl mélyén.

A hidegháború korszakának egyik legveszélyesebb balesete:

• 1968. január 21-én történt Grönland közelében,
• ahol egy amerikai B-52-es zuhant a tengerbe négy hidrogénbombával a fedélzetén,
• és a balesete egy párna okozta, ami az egyik légbeömlő nyílásra helyezve tüzet okozott,
• ami a gép lezuhanásához vezetett,
• de az egyik hidrogénbombának nyoma veszett, amit mind a mai napig nem találtak meg.