Egy gól és három piros lap a második félidőben
Úgy kezdődött a második játékrész, ahogy az első befejeződött: hazai helyzettel. Hemzsegtek a hibák a sárgák oldalán, Williams rövid passzát nem torolták meg a mexikóiak, aztán a rövid felszabadítás után Gutiérrez próbálkozott húsz méterről, de a labda a kapu felett szállt el. Ugyanő röviddel később újra főszereplő volt, megiramodott a kapu felé Sithole társaságában. A dél-afrikai végül csak szabálytalanul tudta megállítani őt a tizenhatos előtt, és mivel utolsó emberként tette, villant a vb első piros lapja. A megítélt szabadrúgás, Jiménezé a sorfalban halt el, Gallardo ismétlése pontatlan volt.

Broos cserékkel próbálta felpezsdíteni a csapatát,
a mexikóiaknál pedig pályára lépett a 2026-os labdarúgó-vb legfiatalabb játékosa, a 17 éves Gilberto Mora. A 66. percben még őt tapsolta a közönség, de a 67.-ben már Jiménézt, aki Alvarado beívelése után négy méterről befejelte a zöldmezesek második gólját.
Ha a dél-afrikaiak nem lettek volna már így is elég nagy pácban, Zwane tett arról, hogy még nagyobb bajba kerüljön a csapata. Kiosztott egy taslit Alvaradónak, VAR-vizsgálat után újra előkerült a piros lap, így kilenc emberrel próbálták meg megúszni az újabb gólokat a vendégek.
Más kérdés, hogy nehezen derült ki az ítélet, a brazil játékvezetőnek, Wilton Sampaiónak ugyanis meggyűlt a baja az általa használt, a külvilág számára beazonosíthatatlan nyelvvel.
Mexikó sem úszta meg kiállítás nélkül. A válogatott egyik legjobb védője, Montes próbált a megiramodó Mudau útjába állni, de gólhelyzetben szabálytalankodott a 92. percben. A hazaiak ettől függetlenül 2-0-ra megnyerték a labdarúgó-vb nyitómérkőzését, de a kiállított Montes még hiányozhat nekik a folytatásban.
A csoport, 1. fordulócsütörtök:
péntek:
|

























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!