Németországban az újraegyesítéssel egy időben egy nagy dérrel-dúrral bejelentett televíziós vállalkozás rajtolt. Leo Kirch létrehozta a Premiere név alatt futó társaságot, amely a televíziózás mindaddig ismeretlen változatával akarta meghódítani a közönséget. A felkínált műsorért fizetni kellett. Az azóta eltelt két évtized kiábrándító tapasztalatot hozott a Kirch-ötlet számára: a németek nem igénylik a fizetéses programot. Ennek ellenére a médiacézár örökébe lépett utódok tovább kísérleteznek, milliárdos veszteségekkel, de töretlen reménnyel.
Kirch helyett most az ausztrál– amerikai Rupert Murdoch nyúl mélyen a zsebébe, teljesen függetlenül attól, hogy eddigi befektetései nem hoztak profitot – sőt. Az Egyesült Államoktól átvett „pay tv” a német gazdasági élet legköltségesebb befektetésének számít. Eddig hatmilliárd eurót nyelt el a Spiegel hírmagazin által csak halva született ötletként emlegetett vállalkozás, amit minden előzetes számítás hiányában, mindössze a sikerbe vetett rögeszme tart életben. A pályafutását filmjogok vásárlásával és forgalmazásával megindító Kirch ügyes üzletembernek bizonyult, aki tervéhez már kezdetben megnyerte a médiapiacon uralkodó szerephez jutott Murdochot, és bevette maga mellé társnak. Utóbbi kárára. A Kirch-birodalom összeomlott, és magával ragadta a külföldi befektetőt, aki 1,5 milliárd eurónak megfelelő összegtől volt kénytelen búcsút venni. E veszteségért Murdoch – kerüljön, amibe kerül – vissza akart vágni. Így tovább tartott a tőke fogyasztása. A Murdoch-cég (News Corp.) másodszorra is nekifutott a fizetős tévé németországi meghonosításának, amely azután további egymilliárd euró deficitet eredményezett. A München-Unterföhringből sugárzott műsort átkeresztelték, és az Sky néven vágott neki az újabb kalandnak olyan – a Murdoch-birodalomból Bajorországba exportált – ausztrál–angol–olasz vezetőkkel, akik törve beszélnek németül. Az előrejelzések szerint a rendelkezésükre bocsátott tőke megint nem lesz elegendő, és még a nyár során további száztízmillió euróra lesz szükségük.
A Skyt pillanatnyilag irányító Brian Sullivan és a mellé állított szakértők csoportja csak a veszteségeket tudja növelni. Hasznot mindössze akkor hozna a csatorna, ha legalább hárommillió néző lenne hajlandó fizetni a műsorokért. A 2500 előfizető ténye akkor tűnik igazán keserű csalódásnak, ha tekintetbe vesszük a Sky-előd Premiere kapitányi hídján álló Michael Börnicke jóslatát: „hamarosan akár tízmillió megrendelőnk is lehet”.

Talán nem kellett volna ellopni a pénzt – Lázár János odaszúrt Karácsonynak