Röhög a markába a cigány, a Nemzeti (Nemzetközi) Nyomozó Iroda arcátlan magabiztossággal állítja, hogy ismét hibátlan felderítőmunkát végeztek – így kezdődik az a levél, ami a világhálón jelent meg tegnap, és amit K. Árpád Sándor néven írtak alá. A szerző azt állítja, hogy Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda volt igazgatója és Bencze József leváltott országos rendőrfőkapitány távozása után a nyomozó hatóság nem kívánta feltárni a romagyilkosság-ügyben a gyanúsítottakat tisztázó körülményeket.
Amint az ismeretes: a Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly augusztus 21-én vette őrizetbe a hat halálos áldozattal járó gyilkosságok feltételezett elkövetőit, K. Árpádot, K. Istvánt, P. Zsoltot és Cs. Istvánt. „A koncepcióval szemben álló, azok felderítésére irányuló indítványokat a Pest Megyei Főügyészség eltaposta – áll a dokumentumban, ami szerint Cs. István irányított beépülése tette lehetővé azt, hogy „bizonyítékok” álljanak rendelkezésre ott és akkor, amikor a nyomozás érdeke azt megkövetelte. A dokumentum írója a gyilkossági helyszínekkel kapcsolatban leszögezi: több helyszínen semmi nem utal arra, hogy a letartóztatottak közül valaki is megfordult volna ott.
A szerző, aki meglepően jól informált, említést tesz a levélben a hatóság tárgyi bizonyítékairól is. Szerinte a „mindent vivő DNS-mintákat” a rendőrök azokon a helyszíneken rögzítették, ahol emberölés nem történt. Leszögezi továbbá azt is, hogy az elfogás előtti fegyverszakértői vélemények más fegyverekre utalnak, mint amiket a rendőrség lefoglalt. A dokumentum írója Cs. Istvánt besúgónak nevezi, akinek KBH-s kapcsolatát a hatóság nem tisztázta. A levél végső konklúziója az, hogy „ezek a silány bizonyítékok és átlátszó trükkök aligha győzik meg a bíróságot”.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozva Bérdi Zsolt, K. Árpád ügyvédjét leszögezte: védence előzetes letartóztatásban van, így nem kerülhet internet közelébe. Az ügyvéd azzal kapcsolatban, hogy Cs. István vallomása szerint K. Árpád a katonai titkosszolgálat egyik tisztjének a meggyilkolását fontolgatta, kijelentette: a nyomozó hatóságnak feladata az, hogy Cs. István vallomását ellenőrizze, de mint mondta, védencét nem gyanúsították meg emberölés előkészületével, ami ebben az esetben felmerülhetne.
Vogel Lászlóné, a Pest Megyei Főügyészség főügyészhelyettese lapunknak nyilatkozva egyértelművé tette, hogy a hatóság csak a későbbiekben, az iratanyag teljes megismerése után nyilatkozhat az ügyben.
Demeter Ervin, a Fidesz szakpolitikusa érdeklődésünkre kifejtette, hogy az Nemzetbiztonsági Hivatal nem az elvárható gondossággal végezte a munkáját ebben az ügyben. Demeter Ervin megítélés szerint lehetséges, hogy a titkosszolgálat megelőzhette volna a romagyilkosságoknak legalább egy részét.
Amint az emlékezetes: az emberölés-sorozat 2008. július 21-én Galgagyörkön kezdődött és a halálbrigád tavaly augusztusban, Kislétán csapott le utoljára.

Talán nem kellett volna ellopni a pénzt – Lázár János odaszúrt Karácsonynak