Tulajdon és autonómia

Nem az egyik vagy a másik érdekcsoport vagy szellemi irányzat dönti el, ki a demokrata, s merre kellene mennie az országnak. Magától értetődően a demokrata elfogadja a többség döntését, és beletörődik, hogy az ország arra megy, amerre jónak látja

Schmitt Pál nem küldte meg az Alkotmánybíróságnak (AB) és nem is adta vissza megfontolásra az Országgyűlés által elfogadott tucatnyi jogszabályt. Az ellenzék ugyan felszólította: éljen alaptörvényben garantált jogával, és ne írja alá a megszavazott rendelkezéseket. Ugyanakkor nyilván senki sem hitte komolyan, hogy az adójogi, pénzügyi szabályok parkolópályára kerülnek, vagy megakad a közmédiumok új szervezeti rendszerének kialakítása, esetleg lehetetlenné válik az üres állami posztok betöltése.
Ha a köztársasági elnök teljesítette volna a különféle politikai, gazdasági érdekcsoportok kívánságait, az új parlament akár rögtön feloszlathatta volna önmagát: visszaadhatta volna mandátumát. Az elmúlt hónapokban nem kerülhetett volna sor az államszervezet működőképességének helyreállítására, noha mindenki tudja, hogy az úgynevezett szakértői kabinet hivatalba lépése után, tavaly tavasszal megállt az idő. Az ország egy évig vegetált, a hivatalok nem tudtak érdemi munkát végezni, az Országgyűlés nem döntött a legfontosabb tennivalókról sem. A kormány a helyén volt, de csak látszólag. Bekövetkezett az, amire az MSZP és az SZDSZ Gyurcsány Ferenc lemondásakor hivatkozott: rengeteg idő ment veszendőbe. Csakhogy a két párt ezt az érvet azért hozta fel, hogy ne kelljen idő előtt távoznia a hatalomból.
Az előre hozott választást sikerült megakadályozniuk, a számukra megszabott négy év azonban mégiscsak eltelt. Sőt, a választók áprilisban nem egyszerűen az MSZP–SZDSZ érdekszövetségtől vonták meg a lehetőséget, hanem szakítottak a rendszerváltozás óta eltelt két évtized gyakorlatával: új hatalmi berendezkedésre adtak felhatalmazást. Megelégelték az 50-50 százalék körüli szavazatarányt, az örökös huzavonát. Az ország kormányozhatósága mellett tették le a voksukat. Ezzel az új helyzettel kell most szembesülniük a veszteseknek, de a győzteseknek is. Az ügyvitel eddig elfogadható. Májusban megalakult az Országgyűlés, júniusban létrejött az új kormányzati konstrukció, s mostanára a parlament megtette a legszükségesebb lépéseket. Az állampolgársági törvény módosításával legalább öt év mulasztását pótolta. A törvényhozás lehetővé tette az első számú közjogi funkciók betöltését. Megválasztotta a két hiányzó alkotmánybírót – az AB évekig létszámhiánnyal küzdött –, új vezetők kerültek az Állami Számvevőszék élére, hivatalba lépett az új házelnök és a köztársasági elnök, legutóbb pedig a médiahatóság vezetője. Az természetes, hogy ez a folyamat viták közepette zajlott le – ki a jó elnök, a jó államfő, a jó bíró és a jó választási szakember? A háttérben ugyanakkor egy másik kérdés húzódott meg: ki a jó demokrata? Végül is nem az egyik vagy a másik érdekcsoport vagy szellemi irányzat dönti el, ki a demokrata, s merre kellene mennie az országnak. Magától értetődően a demokrata elfogadja a többség döntését, és beletörődik, hogy az ország arra megy, amerre jónak látja. Húsz év alatt a választók sok keserű tapasztalatot szereztek, nem kívánják az életüket a régi normák szerint folytatni.
Némelyek eleinte azt kifogásolták és teszik szóvá ma is, hogy a kormánypárti többség rohamtempóban hajtja végre elképzeléseit. Mások ugyanakkor azt vélelmezik, hogy nagyon kevés változás történt, és újabbnál újabb intézkedéseket szorgalmaznak. Nincs olyan társadalmi csoport, szakmai fórum, amely ne akarna minél előbb megszabadulni az elmúlt években reá rakott béklyóktól. A pedagógusoktól az orvosokon át a vállalkozókig, sőt az igazságszolgáltatásig mindenki új szabályrendszert, működési formát és pénzt követel. Ebből a nézőpontból úgy látszik: az Országgyűlés tavaszi ülésszakán elfogadott és a legutóbbi időkben kihirdetett jogszabályok csak kezdeti lépések. A polgári oldal megpróbált minden percet kihasználni. Képviselői indítványok formájában már az Országgyűlés alakuló ülésétől sorra terjesztette be jogalkotási kezdeményezéseit, s ezzel elérte, hogy a kabinet nem a nulláról indíthatta a jogszabály-előkészítést.
Az elmúlt négy hónap a központi közigazgatás kiépítése mellett a mindennapok gondjainak megoldásában is hozott kézzelfogható eredményeket. A napokban hatályba lépnek azok a jogszabályok, amelyek a 29 pontos gazdasági terv megvalósítását szolgálják. Július elsejei hatállyal csökken a társasági adó, a ház körüli munkák jövedelme után nem kell közterhet viselni, az egyenes ági rokon tulajdonszerzését nem terheli öröklési és ajándékozási illeték. Ezek a szabályok nem elsősorban anyagi vonzatuk miatt előnyösek. Megerősítik, hogy továbbra is érvényes a polgári életszemlélet. A munka, a szorgalom, a takarékosság és a törekvés az elsődleges, nem pedig mások kijátszása, a kiskapuk keresgélése és a felelőtlenség. A szülők bízhatnak abban, hogy gyerekeiknek – illetékfizetés formájában – nem kell ismét megdolgozniuk azért, amiért már ők megdolgoztak. S mert a személyes szuverenitásnak, függetlenségnek a tulajdon az egyik alapja, az új jogszabály a személyes szabadság megvalósítását is segítheti. Elmúlt az az idő, amikor Magyarország miniszterelnöke a másoknak segítséget nyújtó kertgondozók és bébiszitterek tevékenységét helyezte a célkeresztbe. Gyurcsány Ferenc annak idején a jövedelmüket ilyen módon kiegészítő, csöppet sem módos emberek és megbízóik ellen valóságos hadjáratot indított. Az államnak ugyan egy fillér bevételt sem hozott a törekvés, de nem is ez volt a fontos, hanem a megfélemlítés. A kisemberek nem számíthattak rá, hogy kedvezményt, felmentést kapnak. Az ilyesmi csupán a gazdaság kivételezett szereplőit illette meg.
Sokat segítenek mostantól az öntevékenység kibontakoztatásában azok a rendelkezések, amelyek lehetővé teszik, hogy a kistermelők akár a közintézményeknek maguk adhassák el a húst, a zöldséget, a gyümölcsöt, a tejet és a mézet. Még nem tudjuk pontosan, hogyan alakul majd a gyakorlat, de az bizonyos, hogy a jogszabály egy sor fölösleges, értelmetlen kötöttséget old fel. Javítja az emberek közérzetét, növeli a vidéki élet szabadságfokát. Nem szükségszerű, hogy az alapvető termékeket is áruházláncokban szerezzék be a vásárlók, különösen, ha odahaza, saját kertjükben maguk is előállíthatnák a legfontosabbakat. Itt említhető meg a pálinkafőzés szabályainak módosulása. A Gyurcsány-kormány idején létrehozott pálinkalobbi nem veszi jó néven, hogy a magánszemélyek részben mentesülnek a szeszadó alól. Ez ugyanis korlátozza a vállalatok mozgásterét. Valamiféle egyensúlyt ugyanakkor meg kellett teremteniük a jogszabályoknak.
A korábbi felelőtlen gazdaság- és társadalompolitika felszámolásához járulhat hozzá az a rendelkezés, amely mostantól megtiltja, hogy a bankok jelzálogjogot jegyeztessenek be, ha devizakölcsönt nyújtanak ügyfeleiknek. Már így is családok tízezrei válhatnak hajléktalanná, ha nem kapnak segítséget hiteleik törlesztéséhez. A kilakoltatás mostani felfüggesztése nyilván átmeneti megoldás. Az Országgyűlésnek ősszel be kell terjesztenie a jövő évi költségvetést, s hozzá kell látnia a helyi közigazgatás újjászervezéséhez. A Gyurcsány-kabinet szétrombolta ezt, amikor többszöri alkotmánybírósági tilalom ellenére kormányrendelettel megváltoztatta a kétharmados jogszabályt. A jelenlegi kormány ígérete szerint a megyéket visszahelyezik jogaikba, s a rendőrségen és az adóhatóságon kívül minden állami hivatalt egységes szemlélet szerint irányítanak majd. A hatóság – az államhatalom – elérhető és együttműködő lesz.