Különleges figura

Néhány hete, az Európa-bajnokságon szerzett bronzérme után interjút készítettem Polgár Judittal. A földkerekség legjobb női sakkozója többek között arról is beszélt, szeretné elérni, hogy a sakkot Magyarországon iskolai keretek között oktassák. Nem is gondolná, hogy milyen széles körben számíthat szövetségesekre.
Néhány nappal a cikk megjelenése után egy kedves olvasónktól levelet kaptam. Arról írt, Polgár Judit elképzelése őt is foglalkoztatja, sőt számos kiforrott ötletét szeretné megosztani velem. Az ember ösztönösen óvakodik az ehhez hasonló találkozásoktól, ám ha egy hetvennyolc éves, nyugalmazott evangélikus lelkész invitálja, aki ráadásul csupán öt éve tanult meg sakkozni, akkor kötelessége a meghívásnak eleget tenni.
„Ez az ünneplőruhám, három éve nem volt rajtam” – ezekkel a szavakkal fogadott Havasi Kálmán, amikor a megbeszélt időpontban kopogtattam a lakása ajtaján. Elpirultam az ismeretlenül is kijáró tisztelet hallatán, s zavaromat csak fokozta, hogy frissen sült, ropogós pogácsa várt az asztalon. Amelyen azonban nem a harapnivalónak, hanem a sakknak volt megterítve.
Képzett amatőrként olykor, mostanában éppenséggel gyakrabban, magam is sakkozom, ám olyan szenvedéllyel, mint ahogy a tiszteletes úr beszél a sakkról, még a legnagyobbak között sem találkoztam.
„Öt évvel ezelőtt Kötcsén szolgáltam (a somogyi falucska polgári piknikéről ismert – a szerk.), s Opperheim Józseffel, az ismert helyi borásszal az egyik alkalommal arról beszélgettem, hogyan lehetne megragadni, lekötni a gyerekeket. Ő javasolta a sakkot” – mesél a kései kezdetekről. Azt nem tudom, a kötcsei gyerekek mennyire merültek el a hatvannégy mező birodalmában, de Havasi Kálmán élete azóta elképzelhetetlen a sakk nélkül.
Szobája telis-tele van különféle zsebsakk-készletekkel, amelyeket olykor leselejtezett anyagból iparművészi igényességgel saját kezűleg fabrikált. Immár több mint kétszáz kötetet számlál a sakk-könyvtára. Persze nem csupán gyűjti, bújja is a könyveket. Egyik kedvencéhez (Maróczy Géza: A sakk) kalandos úton jutott hozzá. Antikváriumban sem kínálják, csupán a győri Baross Gábor-könyvtárban őriznek belőle egy példányt. Nosza, Havasi Kálmán elutazott Győrbe, kikölcsönözte, majd kissé szégyenkezve vallja be, éles késsel lapokra vágta, lefénymásolta, majd könyvkötői ügyességgel saját kezűleg összeragasztotta. „Senki se venné észre rajta a műveletet, szebb lett, mint új korában. S nekem is megvan a másolata!” – menti fel magát a gyerekcsíny terhe alól.
Amikor megkérdezem, mégis milyen szinten játszik, nem kertel: „Kérem, engem szinte mindenki megver, mert már öreg vagyok, lassabban gondolkozom, mint a fiatalok, gyakran elnézem a figurákat. De nagyon sokat tudok!” Havasi Kálmán önmagán kikísérletezett tudását az igazán nagy mesterek mintájára a tanítás szolgálatába szeretné állítani. Noha kellékei, módszerei egy részét az internet szükségtelenné teszi, számos ötlete meggondolandó. A pergethető képregények módjára például – ugyancsak saját kezűleg – lépésenként rögzítve az állást „sakkmozit” szerkesztett több híres játszmából és fontos probléma helyes kezeléséből. Egy-egy ilyen könyvecske manufakturális elkészítése több órát vesz igénybe, a tiszteletes úr több mint százat állított össze. Különféle eszközök (akár néhány facsavar vagy anya) segítségével síkban és térben is könnyedén szemlélteti az egyes figurák hatósugarát.
S amire a legbüszkébb, feltalálta a vonalas sakkírást. A királyt kereszt, a vezért kör, a bástyát függőleges, a huszárt vízszintes, a futót ferde vonal, a gyalogot pötty jelöli. Már csak egy sakkfüzet kell, amit sakktáblákkal telerajzolva kell elképzelni – ő ezt elefántradírból készített nyomda segítségével állítja elő –, s kezdődhet is a sakklecke. „Írás, házi feladat nélkül nincs tanulás” – fogalmazza meg ennek a szükségességét.
Havasi Kálmán nagy álma, hogy hallgassák meg, hátha képes lendíteni az iskolai sakkoktatás szekerén, s szintén egyetérthetünk vele abban, hogy a sakknak a katonai képzés terén is fontos szerepe lehetne. (Az elgondolásnak egyébként vannak középkori gyökerei.)
A kezdőlépést ezennel megtettük.
Akinek van füle a hallásra, az hallja meg.