Ma döntenek Rohác letartóztatásáról

Előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendőrség a vasárnap Budapestre szállított Jozef Rohácot, a szlovák férfi letartóztatásáról ma délelőtt dönt a bíróság. A hatóságok tegnap még nem erősítették meg, hogy a Fenyő-gyilkosság miatt indítottak eljárást Rohác ellen.

Csibra Tibor
2011. 04. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megalapozottnak találta a Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékait a Fővárosi Főügyészség, és előre kitervelt emberölés gyanújával, a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, illetve az eljárás meghiúsításának veszélye miatt tett indítványt tegnap Jozef Rohác előzetes letartóztatására. Úgy tudjuk, a szlovák férfi kiadatását a 13 évvel ezelőtti Fenyő-gyilkosságban játszott szerepe miatt kérte a rendőrség északi szomszédunktól, a gyanúsított elleni kényszerintézkedésről ma délelőtt dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság.
A Fővárosi Főügyészség tegnap nem szolgált információval arról, hogy a magyar hatóságok valóban Rohác számlájára írják-e a médiavállalkozó elleni merényletet, Skoda Gabriella szóvivő csak az említett indítvány tényét, illetve annak minősítő körülményeit közölte lapunkkal. Hozzátette: aki a magyar sajtóban foglalkozott Jozef Rohác újabb ügyével, az pontosan tudja, hogy az előre kitervelten elkövetett emberölés gyanúja mit jelent ebben az ügyben.
Miként megírtuk, Rohácot az NNI kérésére február 18-án vette őrizetbe a szlovák rendőrség lakóhelyén, a felvidéki Léván. Az ügyben hírzárlatot rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a napokban azonban a vizsgálat kommunikációja visszakerült az NNI-hez. A gyanúsítás alapja, hogy az alvilági nevén Patkányként, illetve Fogászként is ismert szlovák férfi genetikai mintája megegyezik azzal a DNS-sel, amelyet a Fenyő-gyilkosság helyszínén, az elkövető által hátrahagyott sapkában, kabátban találtak a nyomozók. Újabb hírek szerint a gyilkossághoz használt géppisztolyon szintén Rohác ujjlenyomatait azonosították. Ha az utóbbi értesülés igaz, akkor számos nyomozó előtt nem lehet újdonság Rohác érintettsége a Fenyő-ügyben, mert DNS-mintája eddig valóban nem, de ujjlenyomatai korábban is a hatóságok rendelkezésére álltak. Az NNI tegnap még nem adott lapunknak információt arról, hogy Rohácot milyen konkrét bűncselekménnyel gyanúsítják. A rendőrség és az ügyészség lapzártáig nem részletezte, hogy Rohác ellen elkövetőként, társtettesként vagy bűnsegédként indítottak eljárást. Forrásunk, az ORFK egyik vezetője türelmet kért, mint mondta, a mai bírósági tárgyalás után nyilvánosak lesznek a büntetőeljárás eddig titkolt körülményei is.
A mai, a Rohác előzetes letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalás előtt nem kívánt nyilatkozni a részletekről a szlovák férfit hazánkban védő Fülöp Tamás ügyvéd sem. A jogász lapunknak elmondta, hogy a nyomozó hatóságok hírzárlatát ő is tiszteletben tartja.
A ma várható határozatnak az a része, amely kimondja, hogy a gyanúsított ellen elkövetőként, társtettesként vagy bűnsegédként indítottak eljárást, sokat elmondhat az ügy további vizsgálatáról. Ha Rohácnak köze van Fenyő János halálához, akkor bizonyára nem saját elhatározásából, hanem megrendelésre gyilkolta vagy gyilkoltatta meg. A rejtélyes történet megoldása lehet, ha kihallgatói szóra bírják a terheltet. Kérdés, vannak-e olyan, eddig felderítetlen hazai bűncselekmények, amelyekkel Rohác szintén összefüggésbe hozható, s ez a helyzet nyomozási alkut jelenthet a Fenyő-ügyben. A kilencvenes évek magyarországi leszámolásai közül a legtöbbet máig sem sikerült felderíteni. Rohác ezekről maga nyilatkozott úgy korábban egy szlovák lapnak, hogy azok mögött különféle államok titkosszolgálatainak csatározásai álltak. További kérdés, hogy a felderítetlen merényletek ügyeiben milyen bizonyítékokkal tudnak előállni a nyomozó hatóságok. Emlékezetes, májusban Rohác szabadon távozhatott a Fővárosi Bíróságról, amikor a testület felmentette a Seres Zoltán vállalkozó elleni 1997-es merényletkísérlet vádja alól. Ez azért történhetett meg, mert a per alapjául szolgáló tárgyi bizonyítékokat a hatóságok olyan hanyagul kezelték, hogy azok alapján nem lehetett elítélni.
Jozef Rohác kiadatásáról múlt hétfőn jogerősen döntött a szlovák legfelső bíróság, a férfit vasárnap szállították Budapestre az NNI munkatársai. Az őt a Felvidéken képviselő ügyvéd, Dusan Danovy szerint Rohác megesküdött neki: nem ő lőtte le Fenyő Jánost.
Rohác kiadatását az ORFK lapunknak nyilatkozó főtisztjei rendőr-diplomáciai sikernek tartják, hazánk egy megállapodással a korábban szintén nemzetközi körözés alatt álló Haris Sándort, Tureket adta érte cserébe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.