Keveset hallottunk önről azóta, hogy kilenc hónapja visszahívták az MVM éléről. Nemrégiben ugyanakkor megfontolandó észrevételekkel hívta fel magára a figyelmet előbb egy hírportálon, majd a televízióban, a legújabb hír szerint pedig az Elmib Zrt. vezérigazgatójává nevezték ki. Hogyan vezetett az út az MVM-től az Elmibig?
– Az út egyenesen vezetett. Az Elmib olyan, mint az MVM, csak jóval kisebb. Az időközben magyar magánkézbe került társaságot még 2000-ben hozta létre az előző Fidesz-kormány a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül, hogy segítse az önkormányzatok energetikai infrastruktúrájának megújítását. Jelenleg mintegy nyolcszáz helyhatósággal állunk szerződéses kapcsolatban, közvilágítást üzemeltetünk, racionalizáljuk az energiafogyasztást, energiát szolgáltatunk. A cég ezenfelül rendelkezik egy 2500 kilométeres gázvezeték-hálózattal, amelyen keresztül 250 települést lát el. Van két erőművünk, a tatabányai, amely távhőt termel, illetve a dömsödi, amely áramot – biogázból. Gyakorlatilag a multinacionális hátterű energiaszolgáltatók konkurensei vagyunk. Ott találjuk meg a piaci rést, ahol ők nem elég jók.
– Sok ilyen rést találnak?
– Elég jól ismerem ezt a szektort. Az 1995-ben privatizált áramszolgáltatók kényelmes helyzetben vannak, hiszen annak idején olyan szerződést kötött velük az állam, amely gyakorlatilag nullára csökkenti a működési kockázataikat. Ez olyan helyzetet rögzített, amely mára indokolhatatlan – például az árképzésben.
– Konkrétan mire gondol?
– A lakossági ellátásban minden tarifaelemet az állam határoz meg, költségalapon. A költségalapú árfelülvizsgálatot évről évre, az előző időszak bázisához mérten készíti el a Magyar Energia Hivatal, ám ez torz árazást eredményez. Mert ami 2000-ben elismerhető költség volt, ma már nem feltétlenül az, vagy nem annyiba kerül a piacon, mint amennyit a fogyasztók fizetnek érte. Szerintem teljesen új alapokon, nullbázisú költség-felülvizsgálatot kellene tartani, mert ezzel az áramszolgáltatókat komoly költségcsökkentésre lehetne kényszeríteni. Néhány napja ismertette a Magyar Nemzet azt az elemzést, amely szerint Londonban olcsóbb az áram, mint Budapesten.
– Hogyan jött létre ez az ön szerint torz tarifaszerkezet?
– Amikor az áramszolgáltatókat privatizálták, a külföldi tulajdonosok rengeteg olyan szolgáltatást nyújtottak a magyarországi leányaiknak, amelyeket akkor idehaza nem lehetett elérni – humánerőforrás-menedzsmentet, információtechnológiát, kontrollingot –, vagyis idehaza nem elterjedt szolgáltatásokat vásároltak több irányból is. Ez akkor természetes is volt, csakhogy azóta eltelt 16 év, ám a kötődések ugyanolyan erősek, mint egykoron. Itt lenne tehát az ideje, hogy új működési és költségstruktúrát építsünk fel, s megnézzük, szükség van-e minden olyan szolgáltatásra, amelyért fizetünk, illetve, hogy amire szükség van, anynyiba kerül-e, mint amennyit elkérnek érte tőlünk. Költségágon nagyon komoly pénzek hagyják el Magyarországot. Ha ezt a nullbázisos felülvizsgálatot elkészítenénk, számításaim szerint kilowattóránként 1-1,5 forinttal csökkenne a lakossági villamos energia fogyasztói ára Magyarországon. Ez nemzetgazdasági szinten több tíz milliárd forint megtakarítást jelent csak az egyetemes szolgáltatói körben. De lenne hatása a versenypiaci árakra is, hiszen ott is csupán a villamos energia szabadáras, a hatósági tarifával működő hálózatüzemeltetésben azonban benne vannak a felesleges vagy drága költségelemek.
– Miért nem akkor számolt, amikor még az MVM vezérigazgatója volt?
– Akkor is felhívtam a figyelmet rá, hogy meg kellene vizsgálni az áramszolgáltatók költségoldali kifizetéseit. Most azért próbálok hangsúlyosabban szólni erről, mert megkezdődött az energiastratégia társadalmi vitája. Az rendben van, hogy reguláljuk az áramszolgáltatók profitját, s különadót vetünk ki az eredményükre. De a kutya ott van elásva, ahogyan eljutnak ehhez a profithoz. Az árcsökkenés mellett a költség-felülvizsgálatnak egyéb haszna is lehetne. Én ugyanis arról is beszélek, hogy azokra a szolgáltatásokra, amelyeket ma az áramszolgáltatók anyacégei vagy külföldi multik végeznek drágán, akár magyar vállalkozások is képesek lennének, kedvezőbb áron.
– Csak a privatizált áramszolgáltatókról beszél, ám nem ejtett szót az MVM-ről, holott mégiscsak az állami kézben lévő nagykereskedő a magyar árampiac legnagyobb szereplője. Az MVM költségeit nem lenne indokolt felülvizsgálni?
– Nem, mert az MVM-et nem privatizálták, s ezért nem is építhetett be az árazásába az országot elhagyó költségeket, és nagyon kevés külső szolgáltatást vásárol, hiszen nem építtette le olyan mértékben az apparátusait, mint privatizáció után az áramszolgáltatók.
– Beszéljünk a távhőről is, mert érdekes elképzeléssel állt elő előbb az Indexnek, majd a Magyar Televíziónak adott interjújában. Azt javasolta, hogy a számtalan regionális távhőszolgáltatót egyetlen, nemzeti távhőszolgáltatóba kellene olvasztani. Mi lenne ennek az értelme?
– A kormány szemlátomást szeretne kezdeni valamit a távhővel. A vita az erőművek támogatásáról szól, ám a szolgáltatókon keresztül is lehetne csökkenteni az árat. Jelenleg százötven olyan, zömében önkormányzati tulajdonú cég működik Magyarországon, amely nem tesz egyebet, mint megvásárolja a forró vizet vagy a gőzt egy erőműtől, s azt eljuttatja a felhasználókhoz. Teljesen homogén tevékenységet végeznek, 150 vezérigazgatóval, 150 irodaházzal, holott tevékenységüket egyetlen cég is képes lenne ellátni – jóval kevesebb költséggel. Vonjuk hát össze egyetlen részvénytársaságba ezt a 150 céget. Ennek lenne mondjuk három-négy telephelye az országban, ahonnan a vészhelyzeteket el lehetne hárítani, ide a számlázást, az ügyfélkapcsolatot egyetlen központból lehetne végezni. Ezzel is meg lehetne takarítani vagy tízmilliárd forintot évente, bár tudom, sokak érdekét sértené egy ilyen megoldás.
– Egyrészt sokak érdekét sértené, másrészt magában hordozza a torz árazás veszélyét, ami ellen küzd. A távhő ott olcsóbb, ahol kis ellátási területen sok fogyasztót kell ellátni. Ha mindent egyberakunk, aligha kerülhetjük el, hogy előbb-utóbb megjelenjen a rendszerben a keresztfinanszírozás. Csak éppen nem az áramfogyasztók fizetik majd a távhőszámla egy részét, mint most, hanem az egyik távhőfogyasztó száll majd be a másik költségeibe.
– Ez elképzelhető. Persze ez a rendszer felkínálja annak a lehetőségét, hogy az olcsó és a drága távhőrendszerek közötti árkülönbséget összemossák. Viszont könynyen el is hárítható ez a veszély, csak törvényhozói és ellenőrzői akarat kérdése. Ez nem az én dolgom. Én arra tettem javaslatot, hogyan tudnánk megtakarításokat elérni úgy, hogy közben a távhőszolgáltatás színvonala is emelkedjen.
origo.hu
Itt van Szentkirályi Alexandra három legfontosabb követelése
