De van még kényes kérdés a grandiózus templomtervvel kapcsolatban: ez pedig az üzenet, amit a mű képvisel. Makovecz így ír erről a munkájáról (az idézet csak részlet, a teljes szöveg itt olvasható):
„A templomba járó ember feje felett a süllyedő és emelkedő hidakon szentek és kárhozatba hajló emberek szobrai vonulnak, s ugyanezt látja az üvegfödém alatti világban.
A megtörtént és megtörténhetett volna kettőssége, a tettek és mulasztások helye ez, melyet egybefog az Isten Háza.
A tornyokon az egymásra rakódott szenvedések szemei, melyek azonban messzire látnak, mint a sorstól megpróbált emberek szeme.
A vajúdó, a kísértésben magát elveszni és megigazulni is képes emberek temploma, Szent Mihály küzdelmének színtere az új templom.”
Igyekeztem nem önkényes részletet választani, számomra ez a terv lényege. Bár kényes vizekre evezek ezzel, katolikus hittanári végzettségem miatt talán szóvá tehetem: a fent megfogalmazott üzenet templomként való megvalósítása katolikus szemmel nem egyértelmű döntés. Úgy tudom, az egyház részéről érkezett már hasonló vélemény, egészen magas szintről is. Mégis legitimálja a művet, ami a Makovecz Alapítvány oldalán olvasható, és amit a Mester is sokszor elmondott: a terveket egy kiállításon megáldotta XVI. Benedek pápa is. Makovecz közte volt ugyanis annak a 60 keresztény alkotónak, akiket a Szentanya a legjelentősebbnek tartott, így kapott meghívást a XVI. Benedek pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából szervezett kiállításra.
Minden alkotás az alkotó eredeti üzenetét közvetíti. Hatványozottan igaz ez egy épület esetében, ami már csak léptéke, méretei miatt is erőteljes hatást képes kifejteni a látogatóra. A felső-krisztinavárosi templom igazi Makovecz-épület lesz, ha megépül: már építése során fel fogja kavarni az állóvizet, sokan rajongani fognak érte, többen vitatkozni fognak róla, a legtöbbeket azonban egyszerűen le fogja nyűgözni. Emellett mindenképpen várható a templom értelmiségi vitákat generáló, megosztó hatása, ezt is érdemes mérlegelni a megvalósításával kapcsolatban.
