A pannonhalmi főapátság nem rest. Igyekszik minden fronton maximálisan teljesíteni azt, ami egy ilyen közösségtől csak minimálisan megszokott. Elfogadott tény, hogy az egyház maga lassan formálódó, ráadásul a társadalmi változásokat komótosan lekövető mamutintézmény, amely ugyan éppen hatalmas szervezete folytán ilyen, azonban mit sem érne az olyan kezdeményező kisebb egységek nélkül, mint amilyen a pannonhalmi is. A főapátság egyházi ügyeken kívüli kezdeményezőkészsége ugyanis hiánypótló, a szó szoros értelmében.
Így fordulhat elő, hogy szerdán egy olyan szociofotó-kiállítás nyílik Pannonhalmán, amely remekül, sőt cselesen reflektál a jelen Magyarországának nevezett hálózatra. Mondom ezt azért, mert első ránézésre úgy tűnik, hogy elszigetelt helyekről, elszigetelt életterekről van szó az Egy közös ház című tárlaton. Pedig egyáltalán nem, s mondom rögtön, hogy miért is lehetnek érdekesek Ajpek Orsi, Kummer János és Ujvári Sándor képei, teszem azt, a velem egykorú, harmincas éveit taposó korosztály számára.
Lássuk tehát a Magyarországnak nevezett hálózat metszéspontjait a saját életemből vett példákkal.
Ajpek Orsi egy négygenerációs (!) kertvárosi családi ház mindennapjairól készített sorozatot – történetesen ez a fotós saját családjának háza.
Én háromgenerációs családi házba születtem, ahol egy szobára jutott egy család, de csak két szoba volt, így a nagyszülők a konyhában laktak.
A Kummer János által fotózott ház ennél egy picit nagyobb: az ország legnagyobb egybeépített lakótömbjét háromezer ember lakja Óbudán – 15 lépcsőház 884 lakásában.
A faluban, ahol születtem, a 2008-as népszámláláskor 450 házra jutott 1165 lakos.
Az Ujvári Sándor fényképein látható kisvárosi súlyemelőklub a városháza – amely egyben a rendőrség is – alagsorában található.
Kamaszkoromban önkormányzati edzőterembe jártam súlyokat emelgetni, a terem közvetlen szomszédságában egy általános iskola, egy óvoda és egy rendőrségi körzeti megbízott számára fenntartott lakás állt.
De van itt még sorozat esztergomi romkocsmáról (hogy, hogy nem, Esztergomban jártam ki a középiskolát), motorvonatról (amilyennel magam is utaztam hosszú éveken keresztül) és faluszéli drogterápiás otthonról is (ez az egyetlen, amelyhez csak áttételes kapcsolatom van, de van).
Tehát aki azt mondja, hogy nincs köze ahhoz a Magyarországhoz, amelyet ezek a képek tárnak elénk, az vagy nem Magyarországon él, vagy hazudik. A kiállítás pedig szerdától november 10-ig a főapátság nyitvatartási idejében ingyen látogatható.
