Egy év telt már el a legutóbbi haddzs óta, amely sajnálatos módon minden idők egyik legsúlyosabb tragédiájaként írta be magát a nagy mekkai zarándoklatok történelemkönyvébe. Csupán „az egyik”, pontosat ugyanis a történtekről és az áldozatok számáról még ennyi idő elteltével sem tudni. A tavaly szeptemberi baleset kapcsán már kígyót-békát összehordtak, ezért a politikával és vallási ellentétekkel terhelt ügyből nehéz kihámozni az igazságot. Szemtanúk beszámolói alapján az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Mekka közelében található Mina óriási sátortáborában két utca kereszteződésében végzetesen feltorlódott a tömeg, és kitört a pánik. Ez eddig nagyjából fedi is Rijád hivatalos verzióját, az áldozatok számával kapcsolatban azonban már óriási eltérések tapasztalhatók. Míg ugyanis Szaúd-Arábia tartja magát ahhoz, hogy „mindössze” 769-en vesztek oda a tömegben, és 934-en sérültek meg, addig a nemzetközi hírügynökség elemzései, illetve a külföldön bejelentett eltűnések ennél sokkal borúsabb adatokról, több mint kétezer halálesetről szólnak.
Felmerülhet a kérdés, ha ez valóban így van, mégis hogyan lehetséges, hogy a hozzátartozók nem kürtölik világgá az igazságot? Csakhogy igenis megteszik, de nem feltétlenül hisznek nekik, vagy egyszerűen nem törődnek vele. Irán például, ahonnét a legtöbb, 465 agyontaposott zarándok származott, folyamatosan ostorozza Szaúd-Arábiát, közvetlenül az idei haddzs előtt is szorgalmazta, hogy vegyék el tőle a zarándoklat szervezésének jogát, illetve büntessék meg a királyságot. Csakhogy a síita többségű perzsa állam nem feltétlenül hiteles, ha a szunnita Szaúd-Arábia bírálatáról van szó, a két „ősellenség” sosem fukarkodik az egymásnak szánt kritikákkal. Ami a többi érintett országot illeti, voltak ugyan, akik szót emeltek a mulasztások miatt, és akár kártérítést is követeltek, de beszédes, hogy a hagyományosan Rijád közeli szövetségesének számító Pakisztánban például egyes hírek szerint államilag letiltották a Szaúd-Arábiát érintő kritikákat. Úgy tűnik mindenesetre, hogy a vitában már a haddzs sem „szent”, és az idén perzsa zarándokok nem is keresik fel Mekkát.