Egy év telt már el a legutóbbi haddzs óta, amely sajnálatos módon minden idők egyik legsúlyosabb tragédiájaként írta be magát a nagy mekkai zarándoklatok történelemkönyvébe. Csupán „az egyik”, pontosat ugyanis a történtekről és az áldozatok számáról még ennyi idő elteltével sem tudni. A tavaly szeptemberi baleset kapcsán már kígyót-békát összehordtak, ezért a politikával és vallási ellentétekkel terhelt ügyből nehéz kihámozni az igazságot. Szemtanúk beszámolói alapján az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Mekka közelében található Mina óriási sátortáborában két utca kereszteződésében végzetesen feltorlódott a tömeg, és kitört a pánik. Ez eddig nagyjából fedi is Rijád hivatalos verzióját, az áldozatok számával kapcsolatban azonban már óriási eltérések tapasztalhatók. Míg ugyanis Szaúd-Arábia tartja magát ahhoz, hogy „mindössze” 769-en vesztek oda a tömegben, és 934-en sérültek meg, addig a nemzetközi hírügynökség elemzései, illetve a külföldön bejelentett eltűnések ennél sokkal borúsabb adatokról, több mint kétezer halálesetről szólnak.
Felmerülhet a kérdés, ha ez valóban így van, mégis hogyan lehetséges, hogy a hozzátartozók nem kürtölik világgá az igazságot? Csakhogy igenis megteszik, de nem feltétlenül hisznek nekik, vagy egyszerűen nem törődnek vele. Irán például, ahonnét a legtöbb, 465 agyontaposott zarándok származott, folyamatosan ostorozza Szaúd-Arábiát, közvetlenül az idei haddzs előtt is szorgalmazta, hogy vegyék el tőle a zarándoklat szervezésének jogát, illetve büntessék meg a királyságot. Csakhogy a síita többségű perzsa állam nem feltétlenül hiteles, ha a szunnita Szaúd-Arábia bírálatáról van szó, a két „ősellenség” sosem fukarkodik az egymásnak szánt kritikákkal. Ami a többi érintett országot illeti, voltak ugyan, akik szót emeltek a mulasztások miatt, és akár kártérítést is követeltek, de beszédes, hogy a hagyományosan Rijád közeli szövetségesének számító Pakisztánban például egyes hírek szerint államilag letiltották a Szaúd-Arábiát érintő kritikákat. Úgy tűnik mindenesetre, hogy a vitában már a haddzs sem „szent”, és az idén perzsa zarándokok nem is keresik fel Mekkát.
A tragédia után felröppentek olyan hírek, hogy Szaúd-Arábiában kivégeztek 28 embert mulasztás miatt, de sajnos nyilvánvaló, hogy ahol több millió ember mozgását, szállásolását, ellátását kell megoldani, ott elkerülhetetlenek a balesetek. A szervezés így is óriási feladat, Rijád pedig – amióta olajbevételei lehetővé teszik – hihetetlen erőfeszítéseket tesz, hogy a zarándoklatot minél több hívő minél kényelmesebben, és nem utolsósorban minél nagyobb biztonságban járhassa végig. Idén a zarándokok állítólag elektronikus karperecet kapnak majd, ami segít az azonosításukban, de az utakat is kiszélesítették, több megfigyelőkamerát szereltek fel, nem beszélve a legmodernebb technika, így az okostelefonokra telepíthető alkalmazások bevetéséről.
– A világon 1,5 milliárd muszlim él, de a haddzsra évente csak kétmillió vízumot adnak ki a szaúdi hatóságok. A túljelentkezés miatt a szaúdi állam kvótát szab minden ország számára, amelynek értelmében ezer lakosra egy zarándokhelyet kapnak. A várólista hosszú, és a helyi ügynökségek általában sorsolással döntik el, hogy kik mehetnek. Alternatívát a különféle magánügynökségek jelentenek, melyek azonban az állami szerveknél jóval drágábban kínálják az utakat – mondta el lapunknak Sayfo Omar, aki a mekkai zarándoklaton szerzett tapasztalatait Allah vendégei című könyvében is megírta.
És hogy mennyire éri ez meg Szaúd-Arábiának? Az Utrechti Egyetem kutatója szerint nem is olyan nagyon, mint gondolnánk. – Általában elmondható, hogy a szaúdi állam részéről presztízskérdés a zarándoklat lebonyolítása. A „szent helyek őrzőjeként” legitimitást is erősítő tényező számukra a világ muszlimjainak megfelelő vendégül látása. Ebből kifolyólag az elmúlt évtizedekben nagyszabású infrastrukturális beruházásokat hajtottak és hajtanak végre Mekkában, amelynek tetemesek a költségei. A kiadások mellett a becslések szerint a haddzs nagyjából 8,5 milliárd dollárt hoz Rijád konyhájára, az olajbevételekhez képest persze még így is elenyésző az anyagi haszon – magyarázta.
Ami a biztonságot és a Mekkába is behurcolt nemzeti, vallási ellentéteket illeti, Sayfo Omar szerint ezek alig érhetők tetten a zarándoklaton. – A haddzsipar struktúrájából adódik, hogy a különböző országok városokra, megyékre vagy tartományokra lebontva szervezik össze a zarándokokat, de még a szállodák is általában egyes nemzetekre specializálódnak. A zarándokok tehát általában csak felületesen érintkeznek a többi nemzet, felekezet tagjaival. A zarándoklat alatt a hívek a vallási előírásokat követve igyekeznek türelmet erőltetni magukra. Tapasztalatom szerint leginkább a habitusbeli különbségek okoznak konfliktusokat.
A nigériaiak és az afrikaiak például általánosságban jobban tolakodnak az araboknál, pláne a perzsáknál, így kevésbé népszerűek. Síita zarándokok szoktak panaszkodni diszkriminációra, valamint rosszalló pillantásokra, amelyeket akkor kapnak, amikor a szunnitáktól eltérő módon imádkoznak – magyarázta Sayfo Omar.
