Rui Tavares Magyarországról szóló jelentésének LIBE (igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottság) általi elfogadása után magyar újságíróknak maga a jelentéstevő zöldpárti portugál potentát is megnyilvánult: azt állította, a magyarországi változások trendje összeegyeztethetetlen a hazánk által is szerkesztett uniós, szerződésben foglalt értékekkel. Azt javasolta, kezdődjék az Európai Bizottság (az unió legfőbb vezető testülete, kvázi kormánya), az Európai Parlament és az Európai Tanács közt háromoldalú egyeztetés és vizsgálat „az alapjogok érvényesüléséről az egyes tagállamokban”.
– Nem gondolhatjuk naivan azt, hogy aki egyszer belép az unióba, akkor minden oké, örökre szóló bizonyítványa van a jó magaviseletről. Aki bizonyítványt akar, hogy jól viselkedik, annak jól is kell viselkednie – emelte ki a portugál politikus. Szerinte „ha engedjük, hogy Magyarországon romoljon a helyzet, akkor mit kezdhetünk Romániával vagy Szlovákiával, ha például az ott élő magyarok alapvető jogai sérülnek?” – vetette fel a kérdést Tavares.
Úgy tűnik, az egyes tagállamok törvénykezési ügyeibe előszeretettel szólnak bele az Európai Unió vezető testületei, de hogy Rui Tavares éppen Románia lehetséges megfékezését helyezte kilátásba, igen-igen visszás: a minap ugyanis az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács polgári kezdeményezésével megkereste az EB-t. A kezdeményezéssel jogszabályt akarnak kieszközölni az őshonos kisebbségek védelmére. Válaszul az európai hatalmasságok válasza a következő volt: „az uniónak nincs általános hatásköre a kisebbségek ügyében”.
A határozati javaslat elfogadását üdvözölte Martin Schulz, az EP szociáldemokrata elnöke is, hasonlóan az MSZP-hez.
A fideszes EP-képviselőcsoport szerdai közleménye szerint az alapvető jogok magyarországi helyzetéről az Európai Parlament illetékes szakbizottságában szerdán elfogadott Tavares-jelentés nem más, mint az európai baloldal pártdiktátuma, amely továbbra is elfogult és elfogadhatatlan, annak ellenére, hogy az elmúlt hetek tárgyalásainak eredményeként sikerült több ponton is javítani a dokumentumon (így is több száz módosítót söpört le a baloldali többség). „A dokumentum számtalan súlyos tárgyi tévedést, csúsztatást, megalapozatlan következtetést és a magyar kormánnyal szemben támasztott jogalap nélküli követelést tartalmaz. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Parlament baloldali többsége, pártpolitikai okokból kvázi bíróságként diktátumokat támaszt a magyar országgyűlés számára. A néppárti frakció a fentebbi okokból szintén a Tavares-jelentés ellen foglalt állást” – áll a fideszesek közleményében.