Tóth Ákos Károly, a társulat menedzsere a műfajról szólva elmondja, ez egy összművészeti közösségi élmény, úgy jellemzi, hogy „ez nem gasztronómia és színház, hanem gasztronómiaszor színház”. Tehát nem két különálló dolog összegéről, hanem szorzatáról beszélünk, ami többszörösére emeli az egész produkció értékét.
A frissen alakult tízfős társulat – Sárosi Gábor és Tóth Ákos Károly mellett – a Nemes-Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola színészképző szakának végzős diákjaiból és a Kecskeméti Színjátszó Műhely „kiöregedett” tagjaiból áll, hozzájuk csatlakozott a Mikropódium Színház, ami a bábszínházi előadásért felel.
Sárosi Gábor, a Hírös Gasztroszínház vezetője megpróbálja felvázolni, hogy kell elképzelni egy előadást a bárszínházban. Itt nincs színpad, az események testközelben történnek, hiszen a színészek a vendégek között játszanak, akik így be vannak vonva a produkcióba és nemcsak nézőkként, hanem kvázi statisztákként is részesei a darabnak. Sárosi ezt a vásári komédiák és az utcaszínházak világához hasonlítja, amelyekben elmondása szerint már van tapasztalata.
A másik alkotóeleme a műfajnak az elkészített ínyencségek elfogyasztása, melyek egyébként szorosan kapcsolódnak az előadáshoz vagy az ízvilágon, vagy az elkészítés mikéntjén, vagy a tálaláson keresztül. Ennek érzékeltetésére el is meséli egyik előadásuk, a Mirandolina történetét – ami Carlo Goldoni A fogadősnő című színdarabjának interpretációja.
Az első epizódban megismerjük a színészeket. A női főszereplő Mirandolina, a femme fatale, aki mesterien ért ahhoz, hogyan csavarja el a férfiak fejét, majd úgy irányítsa őket, ahogy kedve tartja. Az első számú férfi karakter a nőgyűlölő Lovag úr, akinek megérkezése indítja el az előadást. Az ő ellenpontja Géza, aki vallja, hogy a nő szívét az ajándékokkal való elhalmozáson keresztül lehet elnyerni – nem mellesleg fülig szerelmes Mirandolinába. A negyedik szereplő a pincérnő, akiről az előadás végén derül ki, hogy mégsem olyan törékeny, mint azt a néző hitte.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!