Slam-poetry, fúziós zenék, gasztroszínház. Joggal kérdezhetnénk, mi a közös ebben a három eltérő dologban. Tulajdonképpen csak annyi, hogy kilépnek a hagyományos keretekből, és különböző műfajok összemosásával valami újat, addig nem látott elegyet alkotnak. A Kecske Bárszínház utóbbit képviseli, megpróbálva kielégíteni a Kecskeméten tapasztalható kultúréhséget.
Az étterem már megjelenésében is elüt a megszokottaktól, a belső tér színes forgataga budapesti iparművészek keze munkáját dicséri. Az étlap tovább erősíti a kuriozitást, ugyanis két pillére a sushi és a steak, látszólag két össze nem illő ízvilág. Gáti András, az étterem egyik tulajdonosa ezt a szokatlan párosítást egy Weöres Sándor-idézettel indokolja:
Mi mindent látni Kecskeméten,
mílyet a világ nem terem!
Ázsiát-Amerikát járunk
és minden itt van egy helyen.
A sushiért Hiroe Shouji japán séf felel, a Kecske szakácsai is az ő keze alatt tanultak. A jellegzetes japán ételeket a tradíciókat követve szolgálják fel, természetesen befogadhatóvá téve azokat az európai gyomor számára.
A steakek tekintetében az étterem magas kvalitással bír, amelyért Csóri Attila felel, aki a svéd királyi udvar séfje alatt sajátította el a mesterség csínját-bínját. A Kecske egyébként többfajta marhahússal foglalkozik: az étlapon helye van az argentin Angusnak, a több mint 21 napon át szárazon érlelt Dexternek, és az uruguayi Herefordnak is.
A Kecske tulaja elmondja, mindig is szeretett volna egy olyan helyet, ahol nem a módi, a divat, a stílus a lényeg, hanem az élvezetek; az, hogy az emberek jól érezzék magukat. „Nem vagyunk különbek, mint más éttermek, mi csak mások vagyunk, a szó nemesebb értelmében” – mondja Gáti, és reményét fejezi ki, hogy gasztroszínház mint stílusirányzat olyan egyedisége lehet Magyarországnak, mint például a romkocsmák.
A bárszínház, mint ötlet egyébként nem az ő fejéből pattant ki – közli –, hanem a budapesti Púder Bárszínház receptjét leste el, a műfaj elnevezése is tőlük származik. Mindenesetre régi álma volt egy bárszínház, és most a Hírös Gasztroszínház társulatával együttműködve ez megvalósult.
Tóth Ákos Károly, a társulat menedzsere a műfajról szólva elmondja, ez egy összművészeti közösségi élmény, úgy jellemzi, hogy „ez nem gasztronómia és színház, hanem gasztronómiaszor színház”. Tehát nem két különálló dolog összegéről, hanem szorzatáról beszélünk, ami többszörösére emeli az egész produkció értékét.
A frissen alakult tízfős társulat – Sárosi Gábor és Tóth Ákos Károly mellett – a Nemes-Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola színészképző szakának végzős diákjaiból és a Kecskeméti Színjátszó Műhely „kiöregedett” tagjaiból áll, hozzájuk csatlakozott a Mikropódium Színház, ami a bábszínházi előadásért felel.
Sárosi Gábor, a Hírös Gasztroszínház vezetője megpróbálja felvázolni, hogy kell elképzelni egy előadást a bárszínházban. Itt nincs színpad, az események testközelben történnek, hiszen a színészek a vendégek között játszanak, akik így be vannak vonva a produkcióba és nemcsak nézőkként, hanem kvázi statisztákként is részesei a darabnak. Sárosi ezt a vásári komédiák és az utcaszínházak világához hasonlítja, amelyekben elmondása szerint már van tapasztalata.
A másik alkotóeleme a műfajnak az elkészített ínyencségek elfogyasztása, melyek egyébként szorosan kapcsolódnak az előadáshoz vagy az ízvilágon, vagy az elkészítés mikéntjén, vagy a tálaláson keresztül. Ennek érzékeltetésére el is meséli egyik előadásuk, a Mirandolina történetét – ami Carlo Goldoni A fogadősnő című színdarabjának interpretációja.
Az első epizódban megismerjük a színészeket. A női főszereplő Mirandolina, a femme fatale, aki mesterien ért ahhoz, hogyan csavarja el a férfiak fejét, majd úgy irányítsa őket, ahogy kedve tartja. Az első számú férfi karakter a nőgyűlölő Lovag úr, akinek megérkezése indítja el az előadást. Az ő ellenpontja Géza, aki vallja, hogy a nő szívét az ajándékokkal való elhalmozáson keresztül lehet elnyerni – nem mellesleg fülig szerelmes Mirandolinába. A negyedik szereplő a pincérnő, akiről az előadás végén derül ki, hogy mégsem olyan törékeny, mint azt a néző hitte.
A történet katalizátora Lovag úr legfőbb tulajdonsága, ami Mirandolinát arra készteti, hogy hősszerelmest faragjon a férfiból és magába bolondítsa. Ezért felszolgál neki egy kifejezetten az ő számára készített előételt, ami olyan formavilággal és jelentéssel bír, ami jól mutatja a csábítási szándékot. Itt a történet megdermed – noha a színészek tovább élnek, mintha ők is csak vendégek lennének az étteremben –, és párhuzamosan Mirandolinával a pincérek felszolgálják a nézőknek az első fogást.
Az előétel forró Szent Jakab-kagyló forró sertésszűz medalionon, hideg zöldborsos-terinnes mentával, ami Mirandolina tiszta, szűzies álcáját hivatott tükrözni, azt az oldalát, amit a férfinak mutat, hogy elnyerje csodálatát. Tovább erősíti a csábítási szándékot, hogy Mirandolina is felszolgálja a különleges, szimbolikus tálalású fogást a lovagnak.
Az előétel elfogyasztása után folytatódik az előadás, a femme fatale különböző praktikákat bevetve egyre közelebb kerül a nőgyűlölő szívéhez. Egyre inkább kivillantja a foga fehérjét, bontakozik ki a másik oldala. Ehhez az epizódhoz a vendégek tésztabundás Wellington-bélszínt kapnak tejszínes-fokhagymás mángolddal. A bélszín különlegessége, hogy egyik oldala gombás, a másik szardellapasztás ízesítésű, míg a bunda egyik fele chilis, a másik pedig currys. Ez a „kétszínű” étel, a két egyedülálló, mégis összepasszoló ízvilág Mirandolinára reflektál. A vendégekkel együtt a színészek is esznek, akik folyamatosan elmondják, mit éreznek az étel kapcsán és az mit juttat az eszükbe a nőkről, a világról.
A harmadik epizódban elérkezünk oda, hogy Lovag úr beleszeret a nőbe, aki viszont visszautasítja a férfit. Az események egymást követik, a lovag kiborul szerelmi bánatában, Mirandolina elájul, majd a férfi mindent megígér a nőnek, még azt is, hogy marad, és megeszi a harmadik fogást, ami nem más, mint szív alakú, rózsaszín rakott palacsinta pezsgős epervelővel, a tetején gránátalmamaggal. Ebben a fogásban megjelenik a rózsaszín köd, a szerelmet jelképező szív és a romantikát szimbolizáló eper, a gránátalmamag pedig afrodiziákumként szolgál.
A darab befejező részében pedig kiderül, hogy végül Lovag úr meghódítja Mirandolina szívét... vagy a nő győz, és a férfi akármit tesz, nem tud a női lélek felett uralkodni. Bár a végső megoldást homály fedi, az utoljára felszolgált ételt nem. A desszert házi készítésű wasabis raffaello. Elsőre furcsán hangozhat, és nem is annyira a levezető édesség szerepét hivatott betölteni, mint inkább egy végső tanulságként szolgáljon mindenki számára. Az egyszerre édes és csípős-fanyar golyó olyan, mint egy nő: a férfit elcsábítja a látványa, majd kiderül, hogy belülről teljesen más, mint elsőre gondolta volna az ember.
Sárosi Gábor elárulja, hogy ezen az elven épül fel a többi előadás is. A kocsmaszínház produkciója improvizációkra épül, csak a váz adott: a vendégek tanúi lesznek egy halálesetnek, és ki kell deríteniük, hogy ki az áldozat és mi történt vele. A Delíriumban nincsenek ételek – leszámítva a sörkorcsolyát, tapasokat és más rágcsálnivalókat –, viszont vannak koktélok, valamint különböző rövid- és hosszú italok.
A bábszínházi előadás pedig Gulyás Terka kalandját tárja a nézők elé: a mesehős szeretne főzni egy finom ebédet, de a gonosz ördögök összekutyulják az ételt, és a végén a gyerekeket kell megkérni, hogy segítsenek az ínyencség elkészítésében.
A társulat vezetőjének már vannak tervei a jövőre nézve. Szeretne minél több előadást „színpadra vinni”, minél sűrűbben. Majd előrevetítette a Mirandolina német nyelvű előadását is, hiszen a Mercedes-gyár átadása óta egyre több a német ajkú Kecskeméten, és a Hírös Gasztroszínház szeretné az ő kulturális igényeiket is kielégíteni.
