„Irigykedve láttuk a sok táncházat Magyarországon”

Piotr Majczynaval, a Caci Vorba zenekar tagjával a népzene lelkéről, a lengyel etnozenéről és a cigány zene határairól beszélgettünk.

– Magyar, moldvai csángó magyar, román, szláv és balkáni népzene, cigány muzsika szerepel a repertoárjukon. Milyen szempontok szerint választanak dalokat és hogyan találnak rájuk?
– Megszállottan gyűjtjük a kelet-európai népzenei, és úgy általában a világzenei felvételeket. Ez az egyik fő inspirációs forrása a próbákra lehozott dalainknak. Már jóval a zenekar megalakulása előtt is foglalkoztunk a világ különféle részeiről származó tradicionális zenékkel. Valószínűleg mindannyian meg tudnánk írni a magunk saját, a többiekétől különböző és igen hosszas történetét az etnozene titkaiba való alámerülésről. Mindabban, amivel a Caci Vorbában foglalkozunk, bizonyára kulcsszerepet játszanak azok a zenei tapasztalatok, amelyekre Maria tett szert a Kárpátok-beli vándorlásai során, beleértve azt az időszakot is, amikor együtt élt és zenélt a Szepesség lengyel részén élő romákkal.

– A zenekar énekesnője, Maria – akinek nagyapja Lengyelországban ismert zenetudós, zeneterapeuta volt – miért döntött úgy, hogy a klasszikus tanulmányok helyett tizennégy évesen inkább a Kárpátokban élő cigányoktól tanul muzsikálni?
– Úgy gondolom, hogy Maria esetében felülkerekedett a formális zenei oktatástól való elszakadás és a tradicionális zene iránti teljes elköteleződés igénye, ami bizonyos értelemben megköveteli, hogy számos, a lengyel klasszikus zenei iskolákban elsajátított játékszabályt megtörjön. Azt lehet mondani, hogy a zenekar tagjai közül egyedüliként volt szerencséje a zenei tudás első kézből, a népi mesterektől való átvételének ma már rendkívül ritka, hagyományos rendszeréhez. A klasszikus és a népzene viszonya meglehetősen összetett téma egyébként a zenekarunk esetében. A zenészek közül ketten – Robert Brzozowski (nagybőgő) illetve Pawel Sójka (tangóharmonika) – Zeneakadémiát végeztek, és bár a Caci Vorbában a kimondottan fúziós jellegű ötletek egyáltalán nem tendálnak a komolyzene irányába, az ő klasszikus zenei tapasztalataiknak is egészen biztosan megvan a maga közvetett befolyása a hangzásunkra.

– Nagyon sokféle zenét játszanak. Mi az, ami önök szerint közös ezekben, és milyen különbségeket látnak az egyes népek zenéi között?
– A világ zenei és kulturális sokszínűsége mágnesként hat ránk. Az etnozenét ugródeszkának használjuk attól az összezsugorodott és egységesített világtól való elrugaszkodáshoz, amivel manapság folyton-folyvást találkozunk. Ezt a gondolatot szeretnénk megosztani a hallgatóinkkal, megmutatva, hogy a világnak színesnek kell lennie. Annak köszönhetően, hogy nap mint nap különféle nemzetek és etnikai csoportok tradicionális zenéivel érintkezünk, számos érdekes észrevételünk támad arról, mi az, ami összeköt vagy szétválaszt. Nyilvánvalóan beszélhetünk különféle skálákról, ritmusokról, az ezekhez társuló különféle tánclépésekről vagy a dallam különféle értelmezési módjairól, de számomra sokkal érdekesebbnek tűnik a kelet- vagy délkelet-európai hagyományok valamiféle közös szelleme. Gyakran fedezzük fel csaknem ugyanazokat a melódiákat vagy szövegmotívumokat több, egymástól nagyon távol eső helyen is. Lehet ez véletlen egybeesés, de az is lehet, hogy valami olyasmire akadtunk, amit a tradicionális kultúra századokon vagy akár évezredeken át magában őrzött.

– A különféle népek cigány zenéi mennyire különböznek egymástól? Létezik-e például lengyel cigány zene?
– Az első kérdés szüli a következőt: mik is a „cigány zene” határai? Vajon csak azokra a zenékre és dalokra korlátozódik, amiket a romák hoznak létre a társadalmuk határain belül és a saját használatukra, vagy a garmadányi nem romáktól származó műfajt is felöleli? Ebben a második, tágabb értelemben a cigány zenéhez kell számítani például a swinges manouche-t Franciaországból, az orosz románcokat vagy a román városi lautareascát. De még ebben az igen széles stiláris merítésben is lehet találni valamiféle közös, általános jegyeket – a hatalmas érzelmi telítettséget és a megkérdőjelezhetetlen virtuozitást. Azonban nagyon erős a regionalizmus, így a roma zene alapvetően minden országban másként szól. Ezért hát nagyon is létezik „lengyel” roma muzsika, vagy inkább annak néhány változata, tekintettel arra, hogy nálunk többféle eltérő kultúrájú roma népcsoport telepedett le, akik különböző korokban és különböző helyekről áramlottak be Lengyelország területére. A zenéjükben megtalálhatóak bizonyos rokon vonások a magyar romák zenéjével is.

– Mennyire ismert a magyar cigány zene és a magyar népzene Lengyelországban?
– Azt gondolom, hogy a lengyelek tudatában a magyar zene elsősorban a városi cigány zenekarokkal kapcsolódik össze, viszont az „átlag Kowalski” nem sokat tud a magyar falvak autentikus népzenéjéről. Egészen más a helyzet a nép- és világzene lengyel előadói és szerelmesei körében. A magyar zenekarok gyakran vendégeskednek a lengyel fesztiválok színpadain és a zenészek szívesen nyúlnak magyar motívumokhoz.

– Szokás emlegetni, hogy Lengyelországban a népzene vagy az erre épülő világzenei színtér koránt sem örvend olyan elismerésnek, mint mondjuk nálunk. Valóban ez-e a helyzet, vagy tapasztalható pozitív változás ezen a téren az utóbbi években?
– Ez így igaz. Lengyelországban az autentikus népzene gyakran szégyellnivaló és kényelmetlen téma, és egészen biztosan rosszabb a fogadtatása, mint Magyarországon. Néhány régiót, mindenekelőtt a kárpáti régiókat leszámítva komoly veszély fenyegeti a tradicionális népzene továbbélését. Mindez kihat a világzene iránti érdeklődésre is. Többször is volt rá alkalom, hogy rövid időre ismét a folkzene felé fordult a szélesebb közönség figyelme az országban. Mindenekelőtt a kilencvenes évek végén bekövetkezett „folk boomra” gondolok, többek között a Brathanki nevű zenekar működésére, akik magyar világzenei alkotók munkásságából is merítettek, illetve más együttesek egymástól független későbbi sikereire, akik elsősorban a popzenét kötötték össze az etnóval. A folkzenészek és hallgatóságuk közege hosszú időn keresztül dinamikus maradt ámde igen szűk körű. Némi irigységgel figyeltük, mennyire sok táncház működik Magyarországon, és milyen nagy számban kerülnek hozzánk lemezek délről. Azért a lengyel világzenei fesztiválok száma az elmúlt tíz évben jelentősen megnövekedett, a folkzene egyre gyakrabban válik a több művészeti ágat átfogó rendezvények programjának teljes jogú résztvevőjévé, a közönség pedig pozitívan reagál erre a hangzásra, és ami még fontosabb, hogy a nagyvárosokban működő lengyel táncházak egészen sok fiatalt vonzanak magukhoz. A tárgyalások tehát sikerre vezettek.

– Nálunk mostanában nagyon népszerű a két világháború közötti szórakoztató zene, többek között az akkori – főként cigányok által játszott – bárzene. Lehet hasonló trendről vagy hullámról beszélni Lengyelországban?
– A „retró” zene jelen van a lengyel zenehallgatók tudatában, bár ritkán lehet ilyesmit hallani a rádióink műsorában. Akad néhány ismertebb előadó, aki kifejezetten erre a műfajra építi fel a repertoárját, bár nekem nem tűnik úgy, mintha az utóbbi időben megnőtt volna iránta az érdeklődés Lengyelországban. Sajnos egyre kevesebb nálunk a roma zenész, különösen a tradicionális zenével foglalkozó. Egyre gyakrabban hívják fel erre a figyelmet azok a cigány zenekarok is, akikkel baráti kapcsolatban állunk. Számos ismert zenész költözött ki családostul Nyugat-Európába.

– A legutóbbi album címe Titkos házasság (Tajno Biav). Honnan jön, és miért ez lett az album címe?
– Többé-kevésbé a lemez munkálatainak a felénél jöttünk rá, hogy az elkészült dalok többsége, legyen szó akár a hagyományos, akár a Maria által írt szövegekről, magában hordozza a titkos szerelem motívumát. Hol többé, hol kevésbé közvetlen módon, illetve számos árnyalatában kerül leírásra és bemutatásra. Ez lett hát a jelszava és a munkánk egyik fő inspirációja, mind a próbákon, mind a stúdióban vagy a szövegek rendezgetése során, amely mintegy házasság, úgy teljesedett ki. Úgy gondoltuk, hogy a cím tökéletesen visszaadja azt az elképzelésünket is, hogy új, „idegen” motívumokat átcsempészve alakítsunk ki a stílusok összekapcsolásából könnyed, organikus hangzást.