Dobó Kata: A skatulyázás nem rólam szól

A Budapest Noir színésznője Kondor Vilmos regényéről, vígjátékszerepeiről és a bulvárról.

– A Budapest Noir kapcsán lát valamilyen külföldi példát, amivel az elkészült film rokonítható?
– Azt hiszem, Gárdos Éva filmje semmihez nem akart igazán hasonlítani. Az emberek fekete-fehérben képzelik ezt a műfajt, vagy legalábbis nagyon minimális színekkel. A mi esetünkben nem emellett döntöttek a készítők, de a vészjósló, sötét karakterek, helyzetek megmaradtak a műfaji jellemzők közül.

– Anger Zsolt beszélt arról a film sajtótájékoztatóján, hogy egy afféle megvalósult álom volt számára együtt dolgozni Ragályi Elemér operatőrrel. Önnek már a karrierje elején sikerült.
– Nagyon hálás is vagyok, hogy A miniszter félrelépet vele készíthettem. Sokszor, amikor a rendező azt mondja, hogy „ez jó volt, mehetünk tovább”, automatikusan keresem a szememmel az operatőrt. És ha ő is úgy látta, akkor vagyok igazán nyugodt. Elemért elképesztően jó ízlésű operatőrnek ismertem meg, aki tényleg minden apró részletre odafigyel.

– Kondor Vilmos regényeit olvasta?
– Majdnem mindegyiket. Szerintem nagyon jól sikerült az adaptáció, miközben Gárdos Éva rendező is elmondta: nagyon nehéz regényből forgatókönyvet írni. Mikor sok a belső monológ, azt például nem könnyű filmen vizualizálni. Vannak olyan könyvek, amikről egyenesen úgy gondolnánk, lehetetlen filmre vinni.

– Volt már önnek is ilyen olvasmányélménye?
– Számomra etalon, amiről úgy érzem, sikerült is, az az Üvöltő szelek első filmváltozata. A regény az egyik legfontosabb mű az életemben, fiatalkoromban nagyon sokszor elolvastam. Nem egy rózsaszín lányregény, de épp ezért éreztem, hogy közelebb áll a valósághoz. Illetve nagyon fontos számomra Kunderától A lét elviselhetetlen könnyűsége. Rengeteget olvastam, ez fontosabb volt nekem kamaszkoromban minden másnál, arról pedig nem is álmodtam, hogy színésznő leszek. A klasszikusoktól, a Delfin könyveken át, Sienkiewiczig mindent faltam. Én voltam a gimnáziumban a színházfelelős, szerveztem az osztály kiruccanásait. Szépen beszéltem, Kazinczy-versenyekre jártam, és tévébemondó akartam lenni. Nagy bátorság kellett, hogy kiálljak a színpadra.

– És az elmúlt évtizedekben mit jelentett Dobó Kataként a nyilvánosság előtt megjelenni? Másfél évtizeddel ezelőtt gyakran láthattuk a bulvárlapok címlapjain Andy Vajna oldalán, de mintha egy ideje már kevesebbet szerepelne ott. Igyekszik kizárni ezt a fajta nyilvánosságot már az életéből?
– Nem foglalkozom már ezzel. Elvégzem a feladatomat a tőlem telhető legmagasabb színvonalon, legyen az film, sorozat vagy színház, ennyi a dolgom. A skatulyázás nem rólam szól. A bulvárt viszont nem lehet tudatosan leépíteni, hacsak az ember nem vonul ki teljesen a szakmából. Amikor elkészül egy film, nagy szükség van rá, hogy nyilatkozzunk. Ahhoz, hogy lehozzanak két sort az adott műről, automatikusan kapcsolódik egy-két magánéleti kérdés is. De legalább szélesebb közönséghez is eljut a film híre.

– Közben hallani, hogy rendezőként is debütálna, a Kölcsönlakás című színművet megfilmesítve, amire a Filmalap 10,5 millió forintot szavazott meg forgatókönyv-fejlesztésre
– Nagyon az elején vagyunk még. Készül a forgatókönyv, de semmilyen további döntés nem született egyelőre.

– A magyar filmes rendszer jelenlegi állapotát hogyan látja egyébként?
– Számos zsánerben láthatunk remek új filmeket, szerintem minden néző megtalálja a neki tetszőt. Csodálatos művészfilmek születtek, születnek, hamarosan érkezik Szász János új mozija, és nyakunkon A Viszkis is. Szakmabéliként úgy érzem, most nincs ok a panaszra, művész- és közönségfilmek egyaránt készülnek és érnek el sikereket.