Szellem a boltban

Kétségtelen, hogy egynémely boltos vagy vendéglős számára a vásárló, a vendég már ma is zavaró tényező.

Ha azt mondom, képzeljünk el egy olyan boltot, ahol nincsenek pénztárosok, nem kell megerőltetni a fantáziánkat, hiszen automata kasszával már magyar áruházakban is találkozhatunk. De képzeljünk el most egy olyat, ahol eladók, árufeltöltők és raktárosok sincsenek. Ahol a vásárlók egyedül bóklásznak a polcok között, és úgy intézik a hét végi nagybevásárlást, hogy a parizerespultnál sem találkoznak élő alkalmazottal.

Sci-fi? Hamarosan valóság lesz. Kínában. Az amerikai Amazon helyi riválisa, a JD.com saját alkalmazottaival már tesztelte is a robotizált boltokat. Sikerrel. A gigavállalat olyan áruházak százait fogja megnyitni, ahol az árufeltöltéstől az eladáson át a pénztárakig minden automatizálva lesz. A rendszer RFID-chipek (ilyen például az az árucikkbe rejtett kütyü, amelynek segítségével riaszt a bolti biztonsági kapu), arcfelismerő kamerák és mozgásérzékelők segítségével figyeli, rögzíti, elemzi, mit csinál a kedves vevő. A robotbolt automatikusan gondoskodik az árucikkek utánpótlásáról is: kihelyezi a polcra azt, ami elfogyott, és online rendel a szállítótól, ha megcsappant a készlet.

Kétségtelen, hogy az alkalmazottak, akik emiatt elveszítik a munkájukat, nem fognak örülni. De talán ennél is nagyobb horderejű változás következhet be abban, miként adatik meg ezután a mindennapi kenyerünk.

Az automata boltot irányító szoftver ugyanis előbb-utóbb arról is határoz majd, hogy a polcról elfogyott kenyeret a helyi sütödéből vagy a 300 kilométerrel messzebb sütögető vállalkozástól rendeli meg – mikor melyik gazdaságosabb. Lehet, hogy Pista bácsi helyi sütödéjéből eleve nem is rendel, mert Pista bácsi nem bírja azt a beruházást, amely egy ilyen automata rendszer kiszolgálásához szükséges. Ellentétben a messzebb lévő megapékséggel, amelynek üzemmérete lehetővé teszi a fejlesztést. Aztán a megapékségnek, sok-sok automata bolt megépülése esetén, szintén érdemes lesz átállnia a robotizált működésre. Az ottani irányítószoftver pedig gondoskodik arról, hogy időben leadja a rendelést a lisztkészletek feltöltésére: önvezető kamionok hozzák az alapanyagot az automata malomból, ahová robotkombájnok aratta búza érkezik.

Belátható, hogy egy ilyen rendszer optimálisan csak a (nagyon) nagyüzemi mezőgazdaság keretei között működtethető versenyképesen. (Pár „kézműves” kicsi maradhat esetleg, amely rétegigényeket elégíthet ki: a tájékozottak vagy a sznobok és a gazdagok támasztotta luxuskeresletet. A falu megszűnik falunak lenni, nyaralóhellyé változik.)

Mindeközben a többségnek – ha nem munkakereséssel lesz elfoglalva – meg kell majd birkóznia néhány ma még egzotikusnak tetsző kérdéssel. Ki ellenőrzi például a robotok döntéseit? Képes-e az állam kikényszeríteni, hogy a gépi döntés a közösség érdekeit is figyelembe vegye? (A robotot aligha küldhetjük börtönbe.) A robotboltok üzemeltetői előtt ellenben szédületes távlatok nyílnak meg: később dönthetnek úgy is, hogy az irányításhoz más szoftvert vásárolnak. Hatékonyabbat. Így a rendelőrobotok egymással is versenyezni fognak. Talán egyszer lesz olyan program is, amely azt figyeli, hogy hol vannak gyengébben teljesítő boltok. Ha ilyet lát, automatikusan vételi ajánlatot tesz a tulajdonosoknak. Aztán a megvásárolt automata boltot is elkezdi irányítani. Terjeszkedik.

Terminátor? Skynet? Ember ellen lázadó robothadsereg? Túl romantikus elképzelés. Pár száz év múlva egyszerűen csak akadhat egy kósza pillanat, amikor az egyik program felteszi a nagy kérdést: melyik fontosabb éppen, a kenyér vagy a gépolaj? Nem lenne az ember nélkül minden optimálisabb?

Kétségtelen, hogy egynémely boltos vagy vendéglős számára a vásárló, a vendég már ma is zavaró tényező. De ha ehhez még hozzávesszük, hogy miként pocsékoljuk a semmibe a bolygót, a kérdésre mi is és már ma is hatékony választ adhatunk. Nanoszekundum alatt.