
(Fotó: Leapmotor)
Csak színt választhat a vevő, az egyetlen elérhető felszereltség meglepően gazdag, még a tolótetőt, az alufelniket, a két műszerfali képernyőt és az adaptív tempomatot is tartalmazza. Hajtását illetően sem áll fenn a bőség zavara, kizárólag 95 lóerős villanymotorral és 37,3 kWh-s akkuval kínálják, WLTP hatótávja pedig 265 kilométer. Bár a formavilága szerintünk inkább ázsiai ízlést tükröz, mellette szól az ár és a jó helykínálat mellett az akkura érvényes 8 év/160 ezer kilométeres garancia.

(Fotó: Leapmotor)
Akár hatótávnövelővel is: C10
Más ligában játszik a Leapmotor másik elérhető modellje, a C10 típusjelű, méretei alapján a D-szegmensbe tartozó családi SUV. Ezt már eleve globális értékesítésre tervezték, ami meg is látszik komolyabb műszaki alapjain, formatervén és technológiáján (Kínában már 800 voltos rendszerrel forgalmazzák!), miként az Euro-NCAP törésteszten elért ötcsillagos minősítés is jó ajánlólevél. Gombok helyett a 14,6 colos érintőképernyőn kezelhetők fő funkciók, vannak felhőalapú frissítések, illetve átfogó vezetéssegítő asszisztensek.

(Fotó: Leapmotor)
Érdekesség, hogy az első ülések háttámlája is ledönthető, így ággyá alakítható az utas- és csomagtér. Alapfelszereltséggel akciósan 14,99 millió forintért érhető el, kétféle hajtással: a tisztán elektromos (217 LE, 69,9 kWh akku, 420 km WLTP hatótáv) EV mellett ugyanannyiért hatótávnövelős is létezik (REEV). Utóbbiban 215 lóerős a villanymotor és jóval kisebb az akku, viszont amikor az merülni kezd, egy generátort hajtva áramot termel az 1,5-ös benzinmotor, így az elméleti hatótáv eléri a 950 kilométert.

(Fotó: Leapmotor)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!