Keskeny és magas gumik jönnek a Pirelli szerint

A gumikat manapság a fogyasztás vagy a zajok mérsékléséhez igazítják, a jövőben pedig a Pirelli szerint nagyobb átmérőjű és keskeny abroncsok jönnek.

Csizsek Ádám
2013. 03. 27. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatékonyság növelése viszont radikálisabb irányokat kíván, amit a gumiabroncsok sem kerülhetnek el. Mindez külsejükre is kihat, amit ezúttal a Pirelli hangsúlyozott. Az Európai Unió egyre szigorúbb szabályai az olaszok szerint eddig még nem látott technológiák alkalmazására, merőben új megoldások kivitelezésére sarkallja őket, emellett pedig a cél továbbra is a lehető legjobb eredmény és piaci részesedés elérése.

Érdekes végiglapozni az abroncsok történelmét, ahogy a keskeny gumikból mára egyre szélesebbek lettek, hogy biztosítsák a kellő tapadást a legextrémebb körülmények között is. Azonban jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a jövő irányai a múltba vezetnek vissza, s ismét a keskeny, nagyobb átmérőjű kerekeké lesz a főszerep.

A gördülési ellenállás, a fékezésben mutatott teljesítmény és sok-sok egyéb paraméter tekintetében a gyártók 2016-ra, majd 2020-ra még szigorúbb szabályoknak kell, hogy megfeleljenek. Manapság a 16 colos felniátmérő a leggyakoribb méret, de ez rohamosan növekszik, 2020-ra már a 21 hüvelyket jósolják az optimálisnak a szakemberek, hiszen a szabályok betartása ilyen méretekkel könnyebb lesz. Elég csupán a jövőbe mutató, csekély tömegű elektromos vagy hibrid koncepciókat megnézni: mindegyik szinte kizárólag ilyen kerekekkel jelenik meg. Az abroncsgyártók pedig már úgy tűnik, hogy követik a trendeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.