Elfeledett autókat csodáltam, retropartizán lettem

A Veteranzsiguli.hu szervezésében múlt hétvégén megrendezett kiállításon retropartizán lehettem – vagy ha az tán nem is, egy élménnyel biztosan gazdagabb.

Jó volt elmerülni a 60-as, 70-es, 80-as évek hazai aszfaltcsíkjait egykor szorgosan koptató járműpark sokszínű kavalkádjában és meglesni testközelből, hogy mivel rótták az utakat a kiváltságos hazai előkelőségek, meg a hozzánk csak rokonlátogatással egybekötve nyaralni, netán kémkedni látogató nyugatiak. A felhozatal magját, mondanom se kell, a szovjet, NDK-s, lengyel és csehszlovák járműipar felejthetetlen alkotásai adták, melyek között voltak talán még a gyári állapotnál is tökéletesebbre restaurált példányok, ugyanakkor nagy örömömre akadt néhány autó, mely büszkén viselte a korából eredő patináját.

Előbbi kategóriát gazdagította a járművek döntő többsége, a számos Zsiguli, melyek között voltak egész korai, tehát a hetvenes évek legelején készült ritka példányok, de ne feledkezzünk el a nemrég negyvenedik évfordulóját ünneplő 2103-asokról, vagyis az „Ezeröcsikről” sem.

A szervezők egy hatásos installációval bemutatták azt is, hogy mi volt a különbség a Zsiguli és a licenc alapjául szolgáló olasz Fiat között, hiszen a sötétkék 1971-es 2101-es, még fehér indexes és kör alakú oldalsó visszapillantó tükrös Zsiguli mellé egy olasz rendszámú, 1200 köbcentis motorral hajtott 1966-os, púderkék Fiat 124-est állítottak. De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis már rögtön a bejáratnál akadt egy érdekes páros, az 1958-as, mindössze 350 köbcentis motorral spékelt SZMZ és kontrasztként a hatalmas csúcslimuzin, a Csajka. Továbbhaladva egyből belebotlottunk a nyugati autók sorába, melyek között igazi kuriózumként került kiállításra a hatajtós Volvo limuzin és a Bertone kupé. Ezután következtek a szocialista ipar termékei.

Tényleg csak a szemezgetés szintjén említve, de volt gyönyörűen restaurált Barkas furgon, Wartburg, számos Moszkvics, de igazi egérkamion is, vagyis Trabant utánfutóval. Persze érdekes évjáratú Skodákból sem volt hiány, valamint bemutatkoztak a lengyel autóipar termékei is, hiszen volt kint több kis- és nagypolszki, melyek közül a meseszép, 1970-es évjáratú, lázmérőszerűen függőlegesen felfelé kúszó sebességmutatóval szerelt, kék fényezésű és türkiz kárpitú, hátsó könyöklős Polski Fiat 125p-ről alig bírtam levenni a szemem.

Míg a másik, kissé már megfakult kasztban ott volt például a veterános körökben csak „fellelt állapotúnak” mondott, tehát romos Zaporozsec – vagy ahogy hazánkban csúfolták, „Zápor Jóska” –, melyet megpillantva azok a látogatók, akiket picit megérintett a „rozsdaboglya” által szórt fotonok mögöttes információtartalma is, bizony elgondolkozhattak azon, vajon mennyi idő, pénz, utánajárás és verejtékes munka kell egy öreg jármű újjávarázsolásához.

Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miért látnak sokan fantáziát ezekben az öreg keleti vasakban, mi értelme életben tartani őket, hiszen műszakilag – legyünk objektívek – bizony sokuk elmaradt hasonló korú nyugati társaitól, ráadásul pénzbeli értékükben sem versenyezhetnek manapság a drágább guruló régiségekkel, ugyanakkor munka van velük bőven.

Nos, a válasz a keleti báj mellett többek között talán az, hogy habár mind a formák, mind a műszaki finomságok terén léteznek náluk kívánatosabb veteránok, mégis van egy óriási, elvitathatatlan ütőkártya a régi szocialista járművek tarsolyában, mégpedig az, hogy nekünk, magyaroknak és a keleti blokknak ezekhez a járművekhez volt „nagybötűs” közünk. Míg nyugati társaikat főként csak képeken láthattuk, addig a keleti járgányokhoz legtöbbünknek személyes élményei fűződnek – vannak, akik még sokat vezették is őket, míg a náluk fiatalabbak gyerekként ültek bennük, az egészen ifjú korosztály pedig régi családi, baráti anekdotákban hallhat gyakran róluk, vagy a megfakult családi fotókat nézegetve találkozhat velük.

Egyszóval a szocialista járművek a hazai közlekedés történetének, vagyis a saját közlekedési történelmünknek fontos szelete, amit szerencsére néhány klub gondosan őriz. A veterán zsigulisoknak és a baráti kluboknak, no meg a hasonlóan hóbortos tulajoknak köszönhetően pedig, ha minden jól alakul, lesz még folytatása az ilyesfajta, múltunkat idéző eseménynek.