„Pokoli tűz van!" – kiáltották már sokan számtalanszor, s én mindannyiszor töretlen lelkesedéssel siettem a katasztrófa helyszínére, ám hiába hittem a riasztásoknak, érkezésemkor legfeljebb csak pislákoló fényeket találtam. Ezúttal fenntartások és várakozások nélkül ragadtam kézbe egy kis darab parazsat, s a reménytelenül kis szikra rögvest égig érő lángba szökkent, nekem pedig kihátrálni sem volt lehetőségem előle.
Én pedig rettegek és nevetek egyszerre, földöntúli üvöltés közepette, önkívületi állapotban rohanok a horizont felé és néhány rövid percre örülök, hogy minden korábbi lépésem ide vezetett. Aztán az egészséges félelemérzet mégiscsak felébreszt, így aztán a szerpentin következő egyenesében felengedem a padlóba taposott gázpedált és megkegyelmezek az izzó fékeknek, hogy a kipufogó üvöltése szinte némaságig csendesedjék – így leszek figyelmes arra, hogy akaratlanul is hangosan lélegzem.
Ez pedig olyan élmény, ami utcai autóban igen ritkán átélhető, s a prospektusok nyers és sohasem kellően reprezentatív adatai alapján még csak nem is megjósolható. A Ford Fiesta ST azonban kiemelkedik, mert a mohó kis csöppség a zsigeri közvetlenséget kutatva bizony titánokat reggelizik. Az újdonság ugyan morcosabb karosszériaelemeivel is feltűnő, igazi fegyvere azonban a négyrétegű „Molten Orange” fényezés, ami napszaktól és fényviszonyoktól függetlenül gyönyörű. Talán ennek, talán a sportosságnak köszönhető, hogy a kis Ford Ferrarikhoz hasonló felbolydulást kelt az utakon, ami mutogató ujjakban, barátságos fejbólintásokban, boldogan felkiáltó gyerekekben, mosolygó lányokban mutatkozik meg.
Tanulságként leszögezhetjük, hogy ugyan az autó hatványozottan feltűnő, de közben úgy válik sztárrá, hogy senkiből sem vált ki ellenszenvet. Az utastérben a márkára már jellemző formavilág, átlagos anyag- és kiemelkedő összeszerelési minőség fogad minket, amire bizonyítékul szolgál, hogy tesztautónk berendezése a kemény igénybevétel mellett sem nyiszogott vagy zörgött. Az ST kivitelben a csomag részei a Recaro látványos ülései, melyek bizony erős megalkuvást igényelnek, hiszen széltében olyannyira szűkek, hogy átlagos termetű utasok derekát is fájóan szorítják.