– Fazekas Sándor volt az, aki ránézett az előterjesztésre, amely az országos útfejlesztési tervet tartalmazta. Ő kérdezte, hogy na de velük mi lesz? Köszönettel tartozunk neki, hogy ez az út soha ne kerüljön le a napirendről – fogalmazott Orbán Viktor az átadón. A kormányfő hozzátette, tőle tanulta azt is, az a jó, ha az emberek gőzölgő aszfalton mennek szavazni. Köszönetet mondott a helyieknek a szavazatokért. Mint mondta, erre lenne szükség most is. A kormányfő arról is beszélt: a kunokkal nem jó ujjat húzni. Emlékeztetett: ők adták Kenderesről az utolsó kormányzót, és időnként egy-egy Nobel-díjassal is megajándékozzák a magyarságot. A kormányfő kifejtette: van egy saját Alföld-programjuk. Hozzátette: a munkanélküliség 12-ről 5 százalékra csökkent a térségben 2010 óta. – A nagy kiadás azonban a két út, ugyanis az M44-es út is nagyon fontos volt. Van még hátra azonban 60 kilométernyi útszakasz, és ez is épülni fog – tette hozzá.

Összekötik autópályákkal az ipari övezeteket
A miniszterelnök kiemelte, úgy döntöttek, hogy 2026. január elsejétől a húsz tonnánál nehezebb kamionok kizárólag az autópályákat használhatják.
Orbán Viktor elmondta, a 2010 utáni autópálya-építéseknek köszönhetően lakosságarányosan a legfejlettebb országokat is utolérte hazánk. Ennek eredményeként mostanra 22 megyei jogú város is elérhető autóúton.
– Ha minden tervünket meg tudjuk valósítani, akkor minden magyar maximum 20 percre fog élni egy autópályától – jelentette ki a miniszterelnök. Előrevetítette, hogy a kormánynak komoly tervei vannak a térséggel, ennek része egy Debrecen, Nagyszalonta, Békéscsaba ipari övezet létrehozása. – Ennek érdekében hamarosan megkezdődik a Debrecen–Békéscsaba gyorsforgalmi út építése is – mondta Orbán Viktor.
Két út áll Magyarország előtt
Mint fogalmazott, nagy küzdelem árán kimaradtunk a brüsszeli hitelből. – A magyaroknak ez 400 milliárd forintot jelentett volna. A mostani útszakasz 170 milliárd forint – fogalmazott. A pénznek szerinte jobb helye van itt, mint a ripityára lőtt Dombaszban egy oligarcha zsebében. A kormányfő szerint ez a választás tétje. – Jól látható, hogy két út van előttünk. Haladhatunk a brüsszeli úton, ami annyit jelent, hogy a pénzünket elviszik. A másik lehetőség, hogy Magyarországon marad, és akkor Magyarország erősödni fog, ugyanúgy, ahogy az elmúlt 15 évben – hangsúlyozta. Orbán Viktor azt mondta: ha velük vannak a kunok, akkor ezt a választást meg fogják nyerni.




















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!