Újra megnyitott a Saab-gyár: a 9-3 feltámad

Az igazán nagy autómárkák sosem halnak meg, maximum pihennek. Erre bizonyíték, hogy a hírek szerint a 9-3 egy évben belül feltámadhat.

Szabó Péter
2013. 08. 20. 11:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A részletek egyelőre homályosak, de annyi biztos, hogy 180 alkalmazott dolgozik a 9-3 gyártásának újrakezdésén. Az első próbák már szeptemberben megkezdődnek, és a szedán mellett a kabrióról sem feledkeznek meg a svédek. Az autó egyébként megegyezik majd a korábban készített verzióval, de Mikael Östlund, az NEVS sajtófelelőse annyit elárult, hogy hamarosan átfogó frissítésbe fognak.

Azt egyelőre nem tudni, hogyan képzeli a 9-3 boldogulását az intenzíven fejlődő, egyre szorosabbá váló piacon a vállalat, de a gyártást illetően magabiztosnak tűnnek, és az is előfordulhat, hogy a kezdeti lendület megadásához a hazai rajongói/törzsvásárlói bázis is elegendő lesz.

 

Az első modellek belső égésű motorokkal készülnek, de csakhamar elkészül majd az NEVS nevéhez méltó elektromos hajtású kivitel is – a pletykák szerint már jövőre kigördülhet a gyárkapun.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.