Az új WRX a Los Angeles-i autószalonon mutatkozott be mint az Impreza nagy teljesítményű változata. Ahogy sejthető volt, a 2,5 literes motor helyét kisebb lökettérfogatú erőforrás vette át: a kétliteres, közvetlen befecskendezésű, bokszer elrendezésű, turbós négyhengeres alig szárnyalja túl elődjét 268 lóerejével. A 2000 és 5200 főtengelyfordulat között jelentkező csúcsnyomaték 350 newtonméter. A motorhoz hatfokozatú kézi váltómű csatlakozik, de opcionálisan a gyártó fokozatmentes automatája is kérhető lesz hozzá, amely sportállásban nyolcfokozatú váltónak megfelelően dolgozik.
A kocsi 5,6 szekundum alatt futja meg a 0–100-as sprintet, ám fogyasztását illetően már nem kecsegtetnek a számok. Az amerikai adatok tanúsága szerint cvt váltóval városban 12,4 litert kortyol, autópályán 9,4-et, a kézi szerkezettel 11,2, illetve 8,4 liter a fogyasztás.
A látványos tanulmányból sajna aligha örökölt valamit a WRX, a koncepció filigrán sportosságát semmiképpen. Az Imprezára erőltetett agresszív orr és hátsó traktus, illetve a szélesítések inkább felfújt, kissé aránytalan összhatást eredményeznek. A 17 hüvelykes könnyűfém felnikre Dunlop sportabroncsok kerültek.
Az utastér egész gusztusos, nem meglepő, hogy sportülések és lecsapott, bőrborítású sportkormány emeli a hangulatot, a műszeregység kifejezetten tetszetősre sikerült. A helykínálat a 25 milliméterrel növelt tengelytávnak (2650 mm) hála jobb lett, s az anyagok terén is kellemesebb a helyzet, jobb a minőség. Immáron a Subaru is ajánl prémium hangrendszert, mégpedig Harman Kardon hifi képében.
Természetesen a főszerepben a sportos viselkedés áll: a felszín alatt a Subaru intelligens, állandó összkerékhajtási rendszere lakik, amely a megszokott 50:50 helyett 45:55-ös elosztást nyújt alapesetben, de a körülményekhez alkalmazkodva igazán a nyomatékvektorozással teszi magát oda az autó. A gyártó az elődnél nagyobb kanyartempót, merevebb karosszériát és keményebb futóművet ígér, továbbá a fékek mérete is növekedett, így szívósabbak lettek.
Az európai forgalmazásról egyelőre nem nyilatkozott a Subaru.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!