A modell legnagyobb piaca Németország, de szépen viszik Kínában is a prémium kompakt egyterűt. Külön büszkeség a Mercedesnek, hogy a statisztikák szerint a B osztály vásárlóinak mintegy 30 százaléka új vevő, azaz a modell a tulajdonosok mintegy harmadát vonzotta más gyártóktól a csillagos márkához. „Ami mindenképp megjegyzendő a jelenleg futó generációval kapcsolatosan, az az, hogy rendkívül széles vásárlói kört érünk el vele, kezdve a gyermekkel rendelkező családoktól egészen az aktívabb idős korosztályig” – mondta Ola Källenius, a Mercedes–Benz marketingért és eladásokért felelős vezetői bizottságának tagja.
A 2005-ös indulást követően hat évvel, azaz egy teljesen megszokott modellciklussal később, 2011-ben érkezett meg a B osztály második generációja, amely immáron a gyártó új elsőkerék-meghajtású platformjára épül, amire az A osztály, a CLA vagy a GLA is. Nekünk, magyaroknak azért különösen kedves a modell, mert Kecskeméten a Mercedes–Benz gyárában a B-vel kezdődött meg a termelés, s az üzem azóta is büszkén ontja a csillagos autókat.
A B osztály volt az első olyan kompakt autó, amelyben az ütközésmegelőző asszisztens már elérhető volt. A Mercedes szerint a legnépszerűbb hajtáslánc a B180, valamint a B180 CDI, mindkettő mintegy 30-30 százalékkal veszi ki a részét az eladásokból. 2014-ben ráadásul két új, alternatív hajtású változatot vezetnek be a stuttgartiak: érkezik a gázüzemű B osztály, illetve az elektromos hajtású változat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!