A következő nagy dobásuk pedig nem más, mint egy tanulmányautó, melyet a jövő évi Genfi Autószalonon csodálhatunk majd meg. Az Intrado névre keresztelt koncepció a repülőgépek szárnyának alsó feléről kapta a nevét. Ez az a felület, amely felhajtóerőt termel, lehetővé téve magát a repülést. Ez a Hyundai első olyan tanulmányautója, melyet a dél-koreaiak továbbfejlesztett formanyelve, a Folyékony szobrászat 2.0 stílusában alkottak meg. Az autó egyébként a mai divatot követve egy kis crossover lett, mely első ránézésre leginkább a Nissan Juke által alkotott sikeres kategóriába jelenthet beszállót a Hyundai számára.
Az Intrado kódneve egyébként HED-9, mely betűkombinációjával (Hyundai Europe Design) szándékosan próbál utalni arra, hogy a modellt a gyártó európai központjában tervezték és fejlesztették. A koncepció amellett, hogy rendkívül modern, és dinamikus vonalakkal rendelkezik, további újdonságokat is felvonultat. A dél-koreaiak elmondása szerint az ultrakönnyű szerkezetre épülő, „különféle fejlett anyagokból” álló négykerekű alkatrészeit olyan, forradalmi eljárással rögzítik egymáshoz, amely a jövőben alapjaiban változtathatja meg a gépkocsigyártás folyamatát.
A fejlett anyagok alkalmazása, a szükségtelen tömeg eltávolítása és a teljes mértékben a célszerűség által életre hívott formaterv mellett az Intrado kiváló hatékonyságú hajtásláncára is büszke a Hyundai. A tüzelőanyag-cellás meghajtás a nemrég bemutatott ix35 Fuel Cell modellből lehet ismerős, de a gyáriak szerint ebben az esetben egy továbbfejlesztett, kisebb és könnyebb rendszerről beszélhetünk.
Mindenesetre abban biztosak lehetünk, hogy egy érdekes tanulmányautót készített számunkra a dél-koreai gyártó, és kíváncsian várjuk a pontosabb adatokat, melyeket azonban csak a genfi autószalon előtt hoznak nyilvánosságra. Addig is be kell érnünk egyetlen képpel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!