A teljes nevén Audi RS4 Avant Nogaro selecion a genfi autószalont követően már tavasztól elérhető lesz. De miért érdemes mellette dönteni? Az eddigi érvek mellé némi múltidézés csatlakozik: az egyedi, gyöngyházkék fényezés a húsz éve bemutatkozott RS2-re emlékeztet, de számos matt fekete részletet is találunk a típuson hangulatfokozóként. Teljessé a képet a sportkipufogó-rendszer teszi, amely két ovális, feketére fényezett véget kapott.
A motortérben a már ismert és szeretett, magas fordulatú V8-as szívómotort találjuk. A 4,2 literes erőforrás 450 lóerőt szorít ki magából 8250-es fordulaton, miközben 430 Nm nyomatéka 4000-től egészen 6000-ig rendelkezésre áll. A 4,7 másodperces 0-100-as sprint és az elektromosan ezúttal 280 km/h-ra korlátozott végsebesség nem szokványos adat egy középkategóriás kombitól.
A maga idejében az RS2 sem volt éppen szokványos. 1994-et írtunk, amikor lehullott a lepel a márka első nagy teljesítményű modelljéről, amely a hétköznapi használhatóságot rendkívüli dinamikával vegyítette. Ehhez nem más, mint a Porsche nyújtott segítséget, de nemcsak a tervezés egy része, hanem az összeszerelés is náluk, Stuttgart-Zuffenhausenben történt. Az RS2-vel egybenőtt az exkluzív Nogaro kék fényezés, amelynek nevét a francia Nogaro versenycsíkja adta, ahol az Audi az 1993-as francia túraautó-bajnokságban két győzelmet is magáénak mondhatott.
A különleges típus motortere különleges erőforrást rejtett: a 2,2 literes, öthengeres turbómotor 315 lóerőt teljesített, 410 Nm-es nyomatéka pedig már 3000-es fordulaton jelentkezett. A pörgősségről sem kellett lemondani: a limiter csak 7200-nál köszönt be. A hatfokozatú kézi váltón az összkerékhajtáshoz továbbított erő 5,4 másodperces 0-100-as sprintet és 262 km/h-s végsebességet tett lehetővé – ez bizony még ma, 20 év távlatából is több, mint tisztességes adat.
Belül nappabőr és Alcantara borítás fogadott. Éppúgy, mint az RS4 Nogaro selecion esetében, ahol utóbbi ráadásul kék színnel tiszteleg az első ős előtt. Az akkoriban mintegy 100 ezer márkától (akkoriban mintegy 16 millió forint) kapható RS2-ből 2908 példány készült. Újkori társa 29 milliós árcédulát kap és ennél is korlátozottabb darabszámban készül majd. A hozzávetőlegesen 3,5 milliós felárral az egyediséget, valamint a különleges külső-belső kialakítást fizetjük meg – az extrákért további súlyos milliókat kér az Audi.