Polestar: erősítőkúrán a hibrid Volvo V60

A Polestar ezúttal a Volvo által gyártott hibrid kombit is a konditerembe invitálja.

Csizsek Ádám
2014. 08. 18. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Polestar ezúttal a V60 D6 Pulg-in Hybridet vette kezelésbe és még néhány lóerőt kipréselve belőle a legerősebb dízelhajtású Volvót alkotta meg. A hibridben lapuló 2,4 literes, öthengeres turbódízel és az elektromotor párosának kombinált teljesítménye a kúra során mintegy 15 lóerővel, nyomatéka pedig 30 Nm-rel gyarapodott, aminek eredményeképpen már 300 lóerőt és 670 Nm-t tud a svédek dízel-elektromos büszkesége.

Amíg a bázismodellnek 6,1 szekundumra van szüksége a 0–100 km/h-s sprint abszolválásához, addig az izmosított változat egy tizedmásodperccel gyorsabban, kerek 6 szekundum alatt kivitelezi a feladatot. Mindezt ráadásul úgy, hogy közben a hihetetlen 1,8 literes vegyes fogyasztás és a 48 g/km-es szén-dioxid-kibocsátás mit sem változott. A csúcssebességről nem nyilatkoztak sem a gyáriak, sem a Polestar emberei, azonban vélhetően a tisztán elektromosan elérhető 120 km/h-s maximum, illetve hajtáslánc minden potenciálját kihasználva megfutható, de elektronikusan limitált 230 km/h-s csúcs nem módosult.

Első körben a svédek Svédországban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában teszik elérhetővé a kis pluszt eredményező teljesítménycsomagot, azonban a sikeres fogadtatás esetén Európa további országaiban is elérhetővé teheti a Volvo a Polestar csomagját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.