Sokan nem vették komolyan az ingolstadtiak szándékairól szóló pletykákat, melyek egy plusz két ajtóval érkező TT megalkotásáról szóltak, ám úgy tűnik, az Audinál nem vicceltek. Bár hivatalos megerősítés nem érkezett a rajz forrását illetően, a formák és a minőség alapján egyáltalán nem lehet kizárni, hogy valóban a gyáriaktól érkezett a kép – főleg, hogy a márka egyik magas rangú beosztottja beszélt nemrégiben a négyajtós kupé megalkotásáról. A kifejezetten látványos kocsit ábrázoló skiccről mindazonáltal egyértelműen kiderül, hogy a tengelytáv megnyújtásával teremtenének helyet a két pluszajtónak – melyek mögött valószínűleg korlátozott helykínálattal találkozhatnak majd az utasok, főleg ami a fejteret illeti.
A kérdés persze jogos, hogy mégis hova kívánja beszorítani a négyajtós TT-t az Audi, hiszen az A3 Limousine 4,46 méteres és az A5 Sportback 4,71 méteres hossza között nem igazán tátong betöltendő űr. Ugyanakkor ha azt vesszük alapul, hogy az A4 és az A5 Sportback között is inkább csak stílusbeli különbségeket találunk, akkor a négyajtós TT a maga 4,4-4,5 méteres hosszával az A3 Limousine stílusosabb párja lehet, ezzel még közvetlenebb ellenfelet állítva a Kecskeméten készülő konkurensnek, a Mercedes-Benz CLA-nak.
A titokra hamarosan fény derülhet, hiszen a párizsi autószalonon akár a négyajtós variáns is bemutatkozhat a nyitott tetejű változat mellett – igaz, egyelőre csak koncepcióautó formájában. Amennyiben így lesz, érdekes lehet az erőforrás, hiszen akár a következő TT RS motorja is bemutatkozhat a lemezek alatt. Állítólag az RS-ben egy 400 lóerő körüli, kétliteres, turbós szerkezetet találhatunk majd, ami ellentmond az eddig 2,5 literes szerkezetről szóló híreknek. Ez persze mind csak találgatás, az igazság csak a bő egy hét múlva kezdődő rendezvényen derülhet ki.