644 km egy töltéssel: jön a frissített Tesla Roadster

Már a tavalyi év végén beígérte Elon Musk a Tesla Roadster frissítését.

Kenéz Tibor
2015. 04. 28. 18:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tulajdonos azt is elárulta, hogy az autó júliusban kapja meg a végső biztonsági engedélyeket a forgalomba helyezéshez, így a nyár utolsó hónapjától remélhetőleg már fogadhatják majd a vásárlókat. A négykerekű egyébként számos ponton fejlődik, így például új akkucsomagot kap, mely immáron 70 kW/h-s lesz, ráadásul elfér ugyanazon a helyen, ahol az előző, kisebb testvére volt.

Ez egyébként azt jelenti, hogy a Roadster 3.0 31 százalékkal több energiát tud majd tárolni, mint a jelenlegi változat, ami az alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsokkal, a továbbfejlesztett csapágyakkal és az új aerodinamikai csomaggal karöltve bizony vaskos javulást jelent az egyszerre megtehető kilométerszám tekintetében is. Az eddigi 0,36-os légellenállási alaktényező immáron 0,31-re mérséklődött, így ennek, és az előbb felsoroltaknak köszönhetően a gyáriak szerint akár 644 kilométert is mehet majd egy töltéssel a Roadster.

Noha nyilvánvaló, hogy ezek igencsak optimista számítások, ugyanakkor szinte biztos, hogy akár hétköznapi használat mellett is képes lehet minimum 500 kilométer megtételére az elektromos sportautó. Ez pedig több mint tisztességes eredmény, főleg a kiváló teljesítmény tudatában. Arról egyelőre nincs hír, hogy fokozzák-e a Roadster képességeit a Tesla mérnökei, de az biztos, hogy a jelenlegi változat 3,9 másodperces 0–100-as sprintjét hozza majd az újdonság is, így egyedül az alig 200 km/h-s végsebesség terén mutathatnak fityiszt az ellenlábasok.

Az alacsony végsebesség mellett egyedül a töltési időre lehet panaszunk, hiszen míg egy benzines konkurenst néhány perc alatt ismét menetkészre varázsolhatunk, addig a Tesla hatalmas akkumulátorainak feltöltése bizony még gyorstöltő segítségével is egy rövidebb ebédszünetnek felel meg – noha a gyáriak nagyon fogadkoznak, hogy ezen is javítanak hamarosan. Annyi azonban szent, hogy rögtön ébredő nyomatékával igencsak izgalmas útitárs a Roadster, melynek hatótávja immár több mint elegendő lehet az átlagos hétköznapokra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.