Sem a végtörlesztésüket – jobb híján – eladott autójuk árából fedezni kívánóknak, sem az átírási illeték januári emelkedését megspórolni szándékozóknak nem maradt néhány hétnél több idejük arra, hogy autójukat pénzzé tegyék. A sürgető határidő közelsége már a Használtautó.hu szakportálon is érzékelhető.
„Miután az év végéig kedvezményes végtörlesztést kihasználni kívánó ügyfelek először alternatív lehetőségeiket mérték fel, sokan csak most szánták rá magukat arra, hogy a családi autótól megváljanak” – magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. „Miközben a feladott személyautó-hirdetések heti átlaga átlépte a 80 ezres szintet, a sürgősség egyértelmű jeleként 25 százalékkal, 750 feletti értékre ugrott azok száma, akik szívesen áldoznak arra, hogy egyébként ingyenes hirdetésük a találati listában előre, vagy éppen a címlapra kerüljön.”
Persze a sürgősségnek más oka is lehet. A végtörlesztés mellett az átírási illeték rendszerének átalakítása is sokakat arra késztet, hogy tervezett autócseréjüket még az idén intézzék el. Így új autójukat még idén, a régi illetékkel írathatják a nevükre. Az új illetéktáblázat már nem a motor hengerűrtartalmát, hanem annak teljesítményét, illetve az autó korát együttesen veszi figyelembe az illeték kiszámítása során. Miközben lesz néhány nyertese is a változásnak, főleg a fiatalabb, erős autók esetében akár két-háromszorosukra is nőhetnek a fizetendő összegek, a régi és új költségek különbsége akár a százezer forintot is elérheti.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!