Kövér: Ez az eredmény az utolsó utáni figyelmeztetés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egyre mélyül a szakadék az erdélyi magyar közösség és annak vezetői között – vélekedett a házelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

TK
2012. 12. 30. 8:50

Fájó a döntés

A rádióinterjúban a politikus fájónak nevezte az Alkotmánybíróság (Ab) azon közelmúltbeli döntését, amellyel alaptörvény-ellenesnek minősítette a hajléktalanok közterületen élésének tiltását. Különösen bántó volt – folytatta –, hogy az Ab politikai pályára lépett, és „politikai tanácsokat osztogatott” a törvényhozásnak, mondván, hogy a hajléktalanprobléma kezelése elsősorban szociális kérdés, és az államnak is ekként kell felfognia. Ezt így, ilyen differenciálatlan módon semmilyen alkotmányos elvből nem lehet levezetni – vélekedett Kövér László, úgy fogalmazva: „úgy tűnik, hogy az Alkotmánybíróság nem minden tagja szokott kinézni az autójának az ablakán, amikor a valószínűleg egy elit negyedben lévő lakásától az Ab hivataláig utazik”.

A magyar szellemi elit 22 éve szekértábor-háborút vív

Az Országgyűlés elnöke kifejtette azt a véleményét is, amely szerint egy olyan nemzet esetében, amelynek nincs egy világos értékrendet felmutatni képes, az eligazodásban segítő elitje, fennáll annak a veszélye, hogy „a pusztulásba rohan”. Márpedig a magyar szellemi elit – folytatta – 22 éve szekértábor-háborút vív, olyannyira megosztott, hogy a társadalom zöme teljes mértékben összezavarodott, elbizonytalanodott az értékeiben.

Kövér László szerint ez látható a fiatal generációkon is, például annak a kérdésnek a megválaszolásakor, hogy egy ingyenesen tanuló felsőoktatási hallgató köteles-e a Magyarországon megszerzett tudását legalább egy bizonyos ideig a közössége javára fordítani. „Önmagában, hogy ez kérdés lehet (...), ennek az értékvesztésnek, elbizonytalanodásnak, zavarnak a kifejeződése” – értékelte, bírálva ugyanakkor azokat a politikai erőket, amelyek „meglehetősen alantas módon gyermekeket tolnak maguk előtt politikai harcba”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.