Az MSZP-s frakcióvezető közpénzből fizetett az ügyvédi irodának

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Közpénzből fizetett havi 750 ezer forintot Szenteczky János szocialista frakcióvezető egy ügyvédi iroda szolgálataiért.

NT
2013. 02. 25. 12:32

A Csepel.info úgy tudja, hogy az iroda összesen bruttó 3 millió 750 ezer forintot kapott meg a csepeli adófizetők pénzéből, a per pedig a további 2 millió 250 ezer forint megszerzésére irányult. Ezt felmondási díj címen követelte az érintett ügyvédi iroda. A portál úgy tudja, hogy az önkormányzat további célja az, hogy a további következmények se maradjanak el, az érintett ügyvédi iroda pedig fizesse vissza a csepeli adófizetők pénzét.

Azt már az MNO írta meg, hogy Csepelen nem ez az első gyanús ügy az elmúlt hónapokból. Korábban beszámoltunk arról, hogy Szenteczky János, a csepeli MSZP jelenlegi frakcióvezetője 2002 és 2010 között 37 millió forint jutalmat és prémiumot vett fel. Tóth Mihály korábbi MSZP-s polgármester a fizetésén felül csak jutalmak formájában 16,8 millió forintot, Orosz Ferenc alpolgármester 36,7 millió, Horváth Gyula alpolgármester 17,3 millió, Borsány György alpolgármester pedig 7,7 millió forintot kapott a csepeli adófizetők pénzéből a korábbi ciklusban.

A Csepel.info úgy tudja, eddig senki nem vizsgálta, hogy a munkaszerződéshez és munkabérhez kapcsolódó prémiumokból mennyit osztottak ki korábban, mivel a Szenteczky által korábban irányított Csepeli Vagyonkezelő Zrt.-ben – legalábbis a feljelentések száma és a becsült kár alapján – rengeteg bűncselekmény- és korrupciógyanús ügy volt. A vállalat új vezetésének már az sem kevés energiájába telt, hogy a működés gazdaságossá tétele, a munkatársak megkétszerezése és a szolgáltatások „párthaveri” cégektől való visszaszervezése mellett még a büntetőjogi elszámoltatást is felügyeljék. Így nem jutott idő a munka világában egyébként jól szabályozott és munkabérhez köthető prémiumjuttatások felülvizsgálatára.

Tavaly arról is írtunk, hogy a gyanú szerint egy MSZP-s vezetésű önkormányzati vagyonkezelő és a párthoz közel álló cégek magasan a piaci ár felett kiszámlázott, a gyanú szerint fiktív munkavégzéssel okoztak nagyjából 800 millió forintos kárt az államkasszának. A botrányok kapcsán Csepel alpolgármesterével is beszélgettünk. A korábbi szocialista vezetés ügyeiről – lakásmutyiról, kettős gyilkosságról, sikkasztásról – itt olvashat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.