Rendőrök csaphatnak le a sikkasztással vádolt MSZP-s képviselőre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Csepel.hu úgy értesült, hogy akár elfogatóparancsot is kiadhat a bíróság Takács Krisztián MSZP-s képviselő ellen, akit a csepeli ügyészség sikkasztással vádol.

GB
2013. 02. 12. 13:33

A Csepel.infó úgy tudja, eddig senki nem vizsgálta, hogy a munkaszerződéshez és munkabérhez kapcsolódó prémiumokból mennyit osztottak ki korábban, mivel a Szenteczky által korábban irányított Csepeli Vagyonkezelő Zrt.-ben – legalábbis a feljelentések száma és a becsült kár alapján – rengeteg bűncselekmény- és korrupciógyanús ügy volt. A vállalat új vezetésének már az sem kevés energiájába telt, hogy a működés gazdaságossá tétele, a munkatársak megkétszerezése és a szolgáltatások „párthaveri” cégektől való visszaszervezése mellett még a büntetőjogi elszámoltatást is felügyeljék. Így nem jutott idő a munka világában egyébként jól szabályozott és munkabérhez köthető prémiumjuttatások felülvizsgálatára.

Tavaly arról is írtunk, hogy a gyanú szerint egy MSZP-s vezetésű önkormányzati vagyonkezelő és a párthoz közel álló cégek magasan a piaci ár felett kiszámlázott, a gyanú szerint fiktív munkavégzéssel okoztak nagyjából 800 millió forintos kárt az államkasszának. A botrányok kapcsán Csepel alpolgármesterével is beszélgettünk. A korábbi szocialista vezetés ügyeiről – lakásmutyiról, kettős gyilkosságról, sikkasztásról – itt olvashat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.