Az árvíz mellett a belvíz is egyre nagyobb gondot okoz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Visszaköltözhettek lakásukba az emberek a Zala megyei Lovásziban, míg Dötkön napokig szünetel a buszközlekedés. Ugyanakkor egyre nagyobb problémát okoz a belvíz.

NT
2013. 04. 02. 11:26

Közben a belvízi helyzet tovább romlik, a felső talajrétegek továbbra is nagyon telítettek. Több mint 150 ezer hektár földterület van víz alatt, ebből 9 szakaszon a legmagasabb készültséget rendelték el a szakemberek: a Kapos folyó mentén Dombóvár térségében a Kapos áradása miatt, illetve a lehullott csapadék mennyisége miatt a Kis-Balatonnál és Zala és Békés megyében.

Bár az elmúlt 24 órában nem volt jelentős csapadék, több áradó folyó felső szakasza tetőzött, a következő napokra előre jelzett sok eső miatt a Felső-Tisza vízgyűjtőjén tovább emelkedhet a vízszint és a belvízzel elöntött területek nagysága is tovább nőhet – derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-hez eljuttatott összesítéséből. E szerint az országban jelenleg 2124 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség. Elsőfokú a készültség mintegy 1440 kilométeren (Túr, Lónyai-főcsatorna, Tarna, Hármas-Körös, Rába, Mura és a Tisza valamint azokon a töltésszakaszokon, ahol az előző, lefutott árhullám utáni helyreállítási munkák folynak). Összesen 388 kilométeren (Kraszna, Takta, Sajó, Hortobágy-Berettyó, Berettyó, Fehér- és Sebes-Körös, Ipoly) másodfokú, további több mint 293 kilométeres szakaszon (Zagyva, Hortobágy-Berettyó felső szakasz, Fekete- és Kettős-Körös) harmadfokú az árvízvédelmi készültség.

A csapadékos időjárásban felázott talaj miatt Fonyódon megcsúszott a magaspart, veszélyezteti az alatta húzódó 7-es főutat, ezért lezárták a Fonyód és Alsóbélatelep közötti útszakaszt kedden kora délután. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról tájékoztatott, hogy a rendőrség az arra közlekedőket mellékutakra tereli (a Bartók Béla utca, Szent István utca, Turul utca irányába). A Közútkezelő Nonprofit Zrt. hamarosan kihelyezi a lezárást jelző táblákat.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság később azt közölte: Kaposváron megcsúszott a meredek partoldal, és a lezúduló föld félig betemetett egy melléképületet, Kaposkeresztúron pedig egy családi ház udvarán szakadt be a föld, amelynek nyomán négy méter mély kráter keletkezett

Harmadfokú vízszinten várható a tetőzés a Körösökön Békés megyében – tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója kedden az MTI-t. Bak Sándor elmondta: a Fekete- és Fehér-Körös levonuló árhulláma a Kettős-Körösön szerdán tetőzik Békésnél, majd a következő napokban a Sebes-Körösön Körösladánynál és a Hármas-Körösön Gyománál. A Berettyó tetőzése – szintén harmadfokú szinten – Szeghalomnál csütörtökre várható.

Elrendelték a másodfokú árvízvédelmi készültséget a Zala folyó kis-balatoni szakaszán, és a korábban apadásnak induló felső szakaszon is újból emelkedik a vízszint – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedden az MTI-vel. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 16 órakor rendelte el a másodfokú árvízvédelmi készültséget a Zala alsó szakaszán. A folyó vízállása a Zalaapátinál 276 centiméteren állt. A vízügyi szakemberek előrejelzése alapján Zalaapátinál várhatóan szerda hajnalban vagy a reggeli órákban 330 centiméter körüli vízállással tetőzik majd a folyó. A Zala vízgyűjtő területén a kedd hajnali órák óta tartó változó intenzitású csapadék – hó, havas eső és eső – miatt a felső szakaszon is újból emelkedni kezdett a vízszint. Zalalövőnél a kora délután mért 87 centiméteres vízállás délutánra 90 centiméterre emelkedett.

A Balaton vízszintje az esőzések hatására esetenként napi két centimétert is emelkedik, ezért a Közép-dunántúli Vízügyi igazgatóság szakemberei megkezdték a felkészülést a Sió-zsilip megnyitására, amire április végén, májusban lehet számítani – tájékoztatta a vízügyi igazgatóság vezetője kedden az MTI-t.

Csonki István közölte: a Balaton vízszintje kedden 101 centiméter volt, két centimétert emelkedett az előző nap mért, átlagolt adatokhoz képest. Hasonló gyarapodásra a következő napokban is lehet számítani, mivel a tóba vizet szállító Zala folyón újabb árhullám várható, amit a Kis-Balaton nem tud már tárolni. A Balaton vízgyűjtőjének talaja is telített, vagyis további vízelvezetésre nem képes, így ez a csapadék is a tóba érkezik.

Mivel a Balaton vízszintje elérheti a 110 centiméteres szabályozási maximumot, megkezdődtek az előkészületek a Sió-zsilip megnyitására. Ennek részeként folyik a Siófok belterületén megsérült mederszakasz végleges helyreállításának tervezése. Ha előbb lesz szükség a zsilip megnyitására, akkor a már elkészült ideiglenes terv alapján hajtják végre a mederszakasz helyreállítását.

Három évvel ezelőtt – amikor sokáig nem lehetett megnyitni a Sió-zsilipet a tolnai térség árvíz- és belvízvédelme miatt – rekordot döntött a Balaton vízszintje, évtizedek óta először érte el a 129 centimétert. Ekkor a Kapos Sióba ömlő árhulláma miatt nem tudták a Balaton többletvizét leengedni a Sión, mert az visszaduzzasztást okozott volna. Ehhez hasonló helyzet idén ismét kialakulhat, így a Balaton mélyen fekvő, délnyugati településeinél fel kell készülni a kiöntések megelőzésére homokzsákokkal és szivattyúkkal – ismertette a szakember.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.