Az MSZP magából indul ki, amikor korrupcióról beszél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szocialisták hadjáratot indítottak azon kisvállalkozók ellen, akik törvényes pályázatokon indultak és nyertek – mondta el Selmeczi Gabriella.

MD
2013. 06. 15. 12:55

Mint elmondta: Görögországban és Spanyolországban 27 százalékos, Portugáliában csaknem 18 százalékos a munkanélküliség. „Magyarország már nem tartozik ebbe a körbe, amióta új vezetése van az országnak, egyre biztatóbbak a gazdasági teljesítmény adatai” – fejtegette.

Hangsúlyozta: Magyarország pénzügyileg talpra állt, és már nem szorulunk mások segítségére. Mint fogalmazott: a Gyurcsány–Bajnai-kormányok alkalmatlanságának árát kamatostól kellett visszafizetni az IMF-hitelek formájában. Hozzátette: stabil az ország költségvetése, ezt is kevés európai ország mondhatja el magáról. A Fidesz bízik abban, hogy június 21-én az Európai Unió kiengedi Magyarországot a túlzottdeficit-eljárásból.

A Fidesz szóvivője reagált Bajnai Gordon pártalapítási kísérletére is. Mint elmondta: a baloldalon csak a névtáblákat cserélik a pártok, de a politikusok ugyanazok maradtak. Álláspontja szerint már a baloldali politikusok is csak szánalmasan nevetgélnek Bajnai Gordonon. Miközben a baloldal egymással küzd, nem foglalkoznak az ország helyzetével – tette hozzá Selmeczi Gabriella.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.