Mesterházy: Én adót akarok emelni

A kormány nem törődik az emberekkel, a különböző társadalmi csoportok problémáival, ezért az ilyen kormány a nemzete ellen cselekszik – jelentette ki az MSZP elnöke.

PR
2013. 06. 29. 18:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bem József Általános Iskola sportcsarnokát zsúfolásig megtöltő – a szervezőktől kapott tájékoztatás szerint több mint 1500 – szimpatizáns előtt megtartott beszédében az MSZP elnöke arról beszélt: Magyarország jelenlegi vezetése nem foglalkozik „négymillió ember nyomorával” és kilátástalanságával, az éhező gyerekekkel, a külföldön munkavállalók tömegével, a kis- és középvállalkozások rossz helyzetével és a nyugdíjasok mindennapi megélhetési gondjaival. Az ilyen kormány, amely nem törődik saját népével, az a nemzete ellen cselekszik, ezt hívják „igazi hazaárulásnak” – fogalmazott Mesterházy.

Mesterházy Attila „forró hangulatúnak nevezte a gyűlést, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek Horn Gyula korábbi szocialista miniszterelnökre. A pártelnök szerint a Horn Gyula által már korábban megvalósított feladatokat kell most is teljesítenie az ellenzéki pártnak, azaz 1990-hez hasonlóan újjá kell szervezni az MSZP-t, amelynek aztán le kell váltania a kormányt és kormányzó erővé kell válnia, csakúgy mint 1994-ben.

Mesterházy Attila azt mondta: ma az ország tele van igazságtalansággal, a felmérések szerint nőtt a szegénység, egyre több ember küzd megélhetési problémákkal. A kormány csak szavakban segít a nőkön és a nyugdíjasokon, „lenézi és megalázza” a munkavállalókat, ellehetetleníti a középvállalkozókat – sorolta az MSZP elnöke, majd – utalva a trafikügyre és a földtörvényre – kijelentette, hogy „a kormány mindenkitől mindent elvesz”. Az ellenzéki vezető szavait taps kísérte.

 

Őszre készen lesz a nagy ellenzéki összefogás, legalábbis az MSZP és Bajnai formációja a szocik reményei szerint addigra jutnak egyezségre a közös programban és jelöltekben. Gyurcsányékat ezt követően várják.

 

Június 22-én ugyan megegyezés született arról, hogy a következő hetekben programegyeztetéseket folytat az MSZP és az Együtt–PM-szövetség, ezután tárgyal közös jelöltekről, listáról, stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről, de a héten tovább folytatódtak az ellentmondásos megnyilatkozások a felek részéről.

 

Mesterházy Attila egy csütörtöki konferencia alkalmával a következőket mondta: ha őszig nincsen együttműködési megállapodás, akkor egyedül lendülnek harcba. Gyurcsány Ferenc pedig a héten többször is kifakadt Bajnai Gordonék miatt, legutóbb az ATV-ben.

„Úgy fogalmaznék (...), ez egy maffiakormány, amely szabad prédának tekinti a gazdaságot és hűbérbirtoknak az országot” – mondta Mesterházy Attila, majd hozzátette: „Orbán Viktor rendszere megosztja és meglopja a magyar embereket, ezért ennek a kormánynak mennie kell.” A szocialista pártelnök kijelentései ismét tapsot váltottak ki a közönségből.

Az MSZP vezetője beszédének második felében arról szólt, hogy a szocialista párt „szabad és igazságos Magyarországban gondolkodik”, ahol napi szinten megélhető a biztonság, és az emberek napról napra jobban élhetnek. A párt programja – folytatta – öt pillérre, a gyermekekre, a nőkre, a munkavállalókra, a kis- és középvállalkozásokra, valamint az idősekre és a nyugdíjasokra támaszkodik.

Az MSZP igazságot fog szolgáltatni a trafikosoknak, a gazdáknak és a kisembereknek, akik nap mint nap a hátukon viszik az országot – rögzítette a pártelnök. Mesterházy a párt 2014-es hatalomra jutása esetén a gyerekeknek jobb egészségügyi ellátást, az oktatás fejlesztését, a nőknek a férfiakkal egyenlő bért, a rugalmas foglalkoztatási formák támogatását és a családon belüli erőszakkal szembeni zéró toleranciát ígérte. A munkavállalókkal kapcsolatban új és családbarát munkahelyek teremtését, a vállalkozásoknak piachoz jutást és a támogatások növelését, valamint a nyugdíjak értékállóságát említette az MSZP elnöke.

A Fidesz kommunikációjára hivatkozva Mesterházy kijelentette: „én adót akarok emelni...”, majd a beálló pillanatnyi csöndben hozzátette, hogy az adóemelést a gazdagokra értette. Beszédének végén Mesterházy Attila a 2014-es választáson való megjelenésre és a szavazásra buzdította a jelenlévőket, majd kijelentette, hogy „ezt a kormányt el fogjuk zavarni”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.