Gyurcsány: Baj van, csávókáim?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nekem nincsen félnivalóm. Szerintem én állok a jó oldalon, mit szórakoztok? – jelentette ki Gyurcsány Ferenc az ATV-ben.

Magyar Nemzet
2013. 06. 29. 3:41

Azzal kapcsolatban, hogy Bajnaiék részéről többen is kifogásolják az együttműködést a Gyurcsány vezette DK-val, a Magyar Nemzet informátorai elmondták, az Együtt 2014-nek országos szinten nincsen „választási képessége”, vagyis helyi szervezetei kampánytechnikai szempontból használhatatlanok.

– Ezzel szemben a DK-nak 800, mozgósítani képes tagszervezete van, ami miatt nem lehet kihagyni a pártot egy együttműködésből – mondta egy DK-s forrás a lapnak. Egy szocialista informátor ugyanakkor kétségbe vonta, hogy ennyi ténylegesen működő tagszervezete lenne Gyurcsányéknak, azt azonban elismerte, hogy Bajnaiékhoz képest ilyen téren jobban áll a DK. Azt többen is kifejtették, hogy Gyurcsánynak elege van Bajnai és társai, így Jávor Benedek, Juhász Péter, Szabó Rebeka és Karácsony Gergely üzengetéseiből, valamint az Együtt 2014 „teszetoszaságából”, és az MSZP-től várja, hogy egy Orbán-ellenes szövetséget összefogjon. A DK-sok egy szűkebb együttműködést is elképzelhetőnek tartanak, amelyből Bajnaiék kimaradnak.

A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.