Orbán: Itt a nagy lehetőség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz aszerint dolgozik, amit a választásokon megígért, és gyorsabban ért el eredményeket a rezsicsökkentés területén, mint amire számított – véli Orbán Viktor.

NT
2013. 06. 22. 9:55

„Megosztottuk az ellenfeleinket, ugyanakkor megkötöttük a szükséges megállapodásokat is. Ebből adódóan a magyar gazdaság átszervezésének nagy munkáját nem tudták kívülről megakadályozni. Sem az uniós tagállamok fővárosaiból, sem Brüsszelből” – fogalmazott. Hangsúlyozta: „olyan rendszert vezettünk be, amelyben a közteherviselést az eddiginél arányosabban osztjuk meg a nemzetközi cégek és a magyar emberek között. Ezért tudtuk az átalakításokat megszorítások nélkül véghezvinni.”

Arra a felvetésre, hogy az ellenzék ezt nem így gondolja, Orbán Viktor azt mondta: „megszorításokkal vádolnak bennünket, miközben azt ők csinálták, amikor elvették a nyugdíj egy részét, csökkentették a fizetéseket. Mi öt százalékkal emeltük idén a nyugdíjakat, és nőttek a bérek Magyarországon. Amit tettünk, az csak a terhek újfajta elosztása mellett volt lehetséges.” Kiemelte, hogy a politika magán kezdte a megtakarítást. „Ez az első, legnehezebb évben adott nekünk tartást és erkölcsi alapot” – mondta.

A miniszterelnök kifejtette: a modern média feladata, hogy segítsen újjászervezni a korábban szétbomlasztott közösségeket, és ösztönözze újak létrehozását, függetlenül attól, hogy a hatalom, illetve a tőkegazdag réteg mit gondol erről. „Örömmel látom, hogy fejlődik a magyar tulajdonban lévő média – mondta, – de sok még a lehetőség.” Orbán Viktor elmondta azt is: „izgalmas, szép és erős” választási kampányra számít. „Szeretem a munkámnak ezt a részét is, hiszen a választás a demokrácia ünnepe, és remélem, hogy a polgárok a kampányt is úgy fogják fel, itt a nagy lehetőség, hogy döntsenek a jövőjükről, arról, hogy merre menjen Magyarország” – fogalmazott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.