Kísérleti terepnek nézte a baloldal Baját

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A város polgármestere úgy látja, a megismételt időközin az emberek nem kértek az ellenzéki összefogás békétlenségéből.

NT
2013. 10. 14. 7:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz ezért egyrészt azt követelte, hogy a baloldal vonja le a konzekvenciákat a bajai eseménysorozatból, illetve Bajnaiék töröljék a Facebookra feltett visszataszító és gyűlöletkeltésre alkalmas játékot, amelyben cigány választókat kell elkísérni balesetmentesen az urnákig (aki a játékban hibázik, elgázolja az autó). A kormánypárt több közlésben is nyomatékosította, hogy büntetőfeljelentést tesz, illetve hogy törvénysértést a baloldal követett el Baján.

A bajnaista kampánytechnikák között az egyik legsötétebbnek az bizonyult, amikor a volt kormányfő egyik munkatársa, Bogád Zoltán aggódó bajai apukának adta ki magát, majd ezzel egy Kocsis Máténak küldött SMS-ben hencegett, mondván, a kampányban „ki kell próbálni mindent”. Bajnai Gordontól persze ezekről a technikákról még sajtótájékoztatóján sem lehetett kérdezni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.