A balliberális oldal már a rasszizmust is beveti Baján

A Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy-szövetség már a rasszizmust is bevetette a vasárnapi bajai választás előtt.

MNO
2013. 10. 11. 15:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Október 7-én Zsigó Róbert – aki egyben Baja polgármestere – azt mondta: „a baloldal ocsmány akciójának egyik főszervezője riogatja az embereket ”, az MSZP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös önkormányzatiképviselő-jelöltjének kampányfőnöke, Sztáronszky Ferenc ugyanis a Magyar Szolidaritás Mozgalom néhány nappal ezelőtti budapesti tüntetésén – a felvételek szerint – „büszkén hordozgatta” az Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló hungarocell bábu levágott fejét.

Baján szeptember 22-én tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en, Teket Melindára, az MSZP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja és a DK közös jelöltjére pedig 406-an szavaztak. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.

A Kecskeméti Törvényszék múlt szombaton úgy döntött, hogy meg kell ismételni a szavazást a 32-es szavazókörben, mert kampánycsendsértés történt, a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra. A megismételt szavazás vasárnap lesz.

A Fidesz korábbi közleménye szerint a bajai választási vereség után elérkezett az idő arra, hogy a baloldal magyarázkodás helyett levonja az eset tanulságát. Úgy vélik, a nyilvánosságra került bírósági jegyzőkönyv pont azt igazolja, hogy a baloldal követett el törvénysértést.

A választási csalással való baloldali riogatás nem újdonság. Már a nyár derekán megpróbálták előre felelőssé tenni a határon túli magyarokat azért, ha elvesztik 2014-es a választásokat. Abban az esetben, ha a mostani kormánypártok győznek, akkor nemzetközi botrányt igyekeznek gerjeszteni – mondták a Magyar Nemzet által megkérdezett politológusok.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.