Bajai állapotok: büntetőfeljelentést tett a Fidesz

A baloldal „gátlástalan és aljas” bajai ténykedését eddig tűrő Fidesz büntetőfeljelentést tett.

BM
2013. 10. 12. 15:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsigó Róbert sajnálatát fejezte ki, hogy ezeket az „aljas kampánytechnikákat” a baloldal Baján veti be. „Azt remélem, hogy holnap az emberek bölcsen fognak dönteni, és a városba minél előbb visszaköltözik a békesség és a nyugalom” – fogalmazott.

Vasárnap tartanak megismételt szavazást a 32-es szavazókörben, ahol a törvényszék kampánycsendsértést állapított meg a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson. Kovács Csabára, a Fidesz jelöltjére 467-en (47 százalék), Teket Melindára, az MSZP, az Együtt–Korszakváltók Párta és a Demokratikus Koalíció jelöltjére 406-an (41 százalék) szavaztak. A Jobbik jelöltje, Markó György a voksok 8, az LMP-s Ikolity István 4 százalékát kapta.

„Az MSZP választmányi ülése és a DK kongresszusa is azt bizonyítja, hogy a bukott baloldal saját személyi ambícióival van elfoglalva” – ezt már Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője mondta szombaton Budapesten. Álláspontja szerint az MSZP, a DK és az Együtt–PM Szövetség, illetve e pártok vezetői hónapok óta a pozíciók elosztásán marakodnak.

A két szombati ellenzéki pártesemény másik erős üzenete szerinte, hogy a baloldalon semmi nem változott. Együtt vannak a hazájukat eláruló szocialisták, a „szobordöntögető” és erőszakos Bajnai Gordon-párt, valamint a szemkilövető Gyurcsány Ferenc és az általa irányított DK – vélekedett Hoppál Péter.

A Fidesz szóvivője hozzátette: az MSZP-elnök Mesterházy Attilának bocsánatot kell kérnie a Tavares-jelentés körül kialakult botrány miatt, amivel álláspontja szerint elárulták és hátba döfték a magyar embereket.

A politikai akarat Hoppál szerint megvan egy következő rezsicsökkentéshez, ám amíg ennek gazdasági feltételeit nem látják, addig ez „kérdőjelekkel teli mondat”. Hoppál Péter ezzel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Népszabadságnak adott interjújára reagált, amelyben a tárcavezető elképzelhetőnek nevezett egy újabb rezsicsökkentést a jövő évi választások előtt.

Sportügyben – a holland-magyar másnapján nyilatkozva ezt mondta: amit a Fidesz és a kormány tehet, hogy megpróbálják az országot olyan pályára állítani, hogy az emberek egészségi állapota elmozduljon a mélypontról: így támogatják a mindennapos testnevelést és a sportintézmények fejlesztését is.

„A Fidesz kísérletsorozatának újabb állomása az, ami Baján történik, a kísérlet arról szól, hogy meg lehet-e tartani a hatalmat csalással” – mondta Bajnai Gordon, az Együtt–PM Szövetség vezetője szombaton a Duna-parti városban.

Bajnai Gordon Baján délután megerősítette azt is, hogy nem fognak össze a Gyurcsány-párttal. A Hír TV beszámolója szerint azt mondta: nincs napirenden az MSZP-vel kötött egyezség felbontása. Az Együtt–PM vezetője arról is beszélt, hogy nem tervezik, hogy az LMP-ből kiszakadt Párbeszéd Magyarországgal egyesülnek és egy pártként indulnak a 2014-es választásokon. Úgy fogalmazott: céljuk hasonló, de identitásuk más, ezért nem fognak egyesülni.

 

„Látva Baja polgármesterének országos szóvivői tevékenységét azt lehet mondani, ez a polgármester az, aki nemcsak csal, hanem hazudik is” – ezt már Mesterházy Attila mondta újságírók előtt Baján szombat délután, részletek említése nélkül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.