A Jobbik és a DK és aktív volt NAV-ügyben
A nemzeti radikális párt eközben azt kezdeményezte, kerüljön az Országgyűlés számvevőszéki bizottságának következő ülésén a testület napirendjére a Horváth András által kirobbantott áfacsalási botrány. A Demokratikus Koalíció tíz független országgyűlési képviselője pedig hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökétől kér majd személyes tájékoztatást a Horváth által megfogalmazott vádak ügyében. Ezt Varju László, az ellenzéki párt politikusa jelentette be pénteken, az adóhatóság 5. kerületi székháza előtt.
Horváth András, a NAV volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai és multicégek évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság asszisztál. Csütörtökön azonban kiderült, Horváth András sosem volt adóellenőr, a közép-magyarországi igazgatóságon dolgozott, koordinációs feladatokat végzett, nem vett részt ellenőrzésekben, mivel nem volt revizori képesítése, hiszen korábban államigazgatási főiskolát végzett. Az adóhatóság rágalmazás miatt feljelentést is tett a férfi ellen. Szerdán az is kiderült, Horváth hiába állítja, nem érkezett Lázár Jánoshoz hivatalos értesítés az egykori NAV-alkalmazottól, aki továbbra sem áll elő nevekkel.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!