Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke azt mondta, pártja szerint a kormány az elmúlt négy évben lepusztította az országot, kormányzása minden magyar állampolgárnak 1,2 millió forintos többletterhet jelent, a foglalkoztatás és a munkanélküliség területén pedig mínuszba fordultak a számok.
Erre válaszul Hoppál Péter úgy fogalmazott: a tények magukért beszélnek a foglalkoztatás és a köteles beszéd ügyében is, a szocialisták azonban a saját maguk igaznak vélt információit hajtogatják, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
A köteles beszéd kifejezéssel arra utalt, hogy az mno.hu cikke szerint az MSZP szombati nagygyűlésén, amikor Mesterházy Attila pártelnök Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterről beszélt, valaki azt kiabálta be: „kötelet!”, Mesterházy pedig nem határolódott el a kijelentéstől. A szocialista pártelnök később azt mondta, nem azt kiabálták, hogy „kötelet ”, hanem azt, hogy „börtönt”. (Aki pedig mást hallott, az beperlik – a szerk.) Ismert, ezt követően az ATV beidézett egy „tanút”, aki állítása szerint jelen volt az eseményen, és ellentmondásos nyilatkozatában szintén kiállt a börtönös verzió mellett.
Egy fideszes ilyen helyzetben már lemondott volna, így a legkevesebb, hogy a pártelnök bocsánatot kér – reagált a történtekre Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kocsis Máté, a párt kommunikációs igazgatója pedig kijelentette: az MSZP-nek inkább bocsánatot kellene kérnie ahelyett, hogy perrel fenyegeti azokat, akik hallották, mi hangzott el a nagygyűlésén.
A rendszerváltást követően „25 év után elhangzik egy ilyen olyanok szájából, akik működtették a szocialista halálgyárat, [ ] mégis hogy gondolják ezt?” – kommentálta a történteket Wittner Mária, 1956-os halálraítélt, a Fidesz országgyűlési képviselője, hozzátéve: a szocialisták nem változtak semmit, ezt bebizonyította a 2006-os, ötvenedik évfordulós megemlékezés vérbe fojtása.
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester (Fidesz–KDNP) szerint Mesterházy Attila az MSZP szombati nagygyűlésén egy bekiabálásra reagáló megjegyzésével átlépett egy határt, és rémületet idézett elő az egész országban.