Már össze is állt a közös ballib kampánystáb

Karácsonyra, Szigetvárira, Boruzsra, Molnár Csabára és Molnár Zsoltra központi szerep vár a kampányban.

WL
2014. 01. 15. 7:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke, a szocialisták kampányának irányítója a Népszabadságnak elmondta, hogy a közös kampányt irányító csapatban rajta kívül ott lesz Karácsony Gergely, Szigetvári Viktor, Molnár Csaba és Boruzs András.

A Népszavának adott interjúban Molnár Zsolt kifejtette: a megállapodást követően nem kell újratervezni a kampányt, hiszen a kormányváltó szövetség tagjai azonosan gondolkodnak a jogállam helyreállításáról, az elmúlt négy évben elszegényedett tömegek napi problémáinak megoldásáról, a szabadságról, a jövőről.

Ugyanakkor a közös miniszterelnök-jelölt, a közös logóhasználat tervezést igényel, és szükség van a kommunikáció pontos, a felek sajátosságaira is figyelő megtervezésére – tette hozzá.

Ismert, kedden pontot tettek a tárgyalások végére, így létrejött a balliberális ellenzéki összefogás, amelyben részt vesz az MSZP, az Együtt–PM, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció és a Liberálisok. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke lesz a miniszterelnök-jelölt, a lista első öt helyén szerepel Gyurcsány, Bajnai és Fodor Gábor is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.