Az Országgyűlés 859 törvényt fogadott el 2010 és 2014 között, többet, mint a rendszerváltás óta bármelyik ciklusban. Ezek közül 321 új jogszabály volt, 538 pedig módosítás. Az MTI összegzése szerint az elfogadott törvények 70 százalékát, 598-at a kormány indítványára szavazott meg a parlament. A legtöbbet, 164-et a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) javasolta.
Az NGM indítványozta – kötelező feladatai mellett, mint a költségvetés, az adótörvények és a zárszámadás elkészítése – az új jegybanktörvény elfogadását, majd a Nemzeti Bank és a Pénzügyi Felügyelet összevonását. 2012-ben, Matolcsy György irányítása alatt a gazdasági tárca javasolta az első alaptörvény-módosítást, majd a pénzügyi tranzakciós illeték és a távközlési adó bevezetését, valamint a munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó intézkedéseket.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 120 törvényt kezdeményezett, a többi között az új büntető és polgári törvénykönyvet, a nemzetiségi törvényt, az ombudsmani rendszer átalakítását, az önkényuralmi jelképek használatának újraszabályozását, a megyei önkormányzatok intézményeinek állami kézbe vételét, a pénznyerő automaták betiltását és a kommunista diktatúra működését vizsgáló Nemzeti Emlékezet Bizottsága létrehozását.
A fejlesztési minisztérium 85 törvényt jegyez, például az elektronikus útdíj bevezetését, az energiahivatal átalakítását és a takarékszövetkezetek integrációját.
A Belügyminisztérium 71, az – időközben nemzetiről emberire átkeresztelt – erőforrás-minisztérium 67, a Külügyminisztérium 41 törvényjavaslat benyújtója volt, a vidékfejlesztési tárca 36, míg a honvédelmi 12 törvényt terjesztett be az Országgyűlésnek. Miniszterelnök-helyettesként két jogszabályt jegyez Semjén Zsolt KDNP-elnök.
A képviselők közül a 2012 óta Fidesz-frakcióvezető Rogán Antal volt a legaktívabb törvénykezdeményező 46 elfogadott jogszabállyal. Őt a kormánypárti képviselőcsoportot a ciklus első felében vezető Lázár János miniszterelnökségi államtitkár követi 32-vel, majd Kósa Lajos Fidesz-alelnök 31-gyel. Ezek között azonban több olyan előterjesztés van, amelyet együtt, illetve más kormánypárti politikusokkal közösen nyújtottak be.