Lendvai nem nevezi meg az MSZP elnökét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magát nem tartja alkalmasnak, de a „nagy öregeket” sem. Szanyi csodának tartja, hogy csak ekkorát bukott a párt.

GB
2014. 05. 27. 10:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fejetlenség uralkodik a szocialista párton belül a vasárnapi megrendítő választási vereség után. A Magyar Nemzet szocialista forrásai szerint senki nem számított arra, hogy ennyire rossz eredményt érnek el. A kialakult helyzet kezelésére ezért forgatókönyv sem készült. Annyi biztos, hogy az MSZP országos elnöksége felajánlotta lemondását. Ám az, hogy végül távoznia kell-e a Mesterházy-csapatnak, csak a párt szombati, kibővített választmányi ülésén dől majd el. A testületben egyébként Mesterházy hívei vannak többségben.

A pártvezetés „megtartása” melletti érv lehet, hogy egy rendes tisztújítás három hónapot is igénybe venne, ez a közelgő őszi önkormányzati választás előtt semmiképp sem szerencsés. Habár a párt kongresszusa – alapszabály-módosítással – felgyorsíthatná a folyamatot, ahhoz már tudni kellene, ki állhat Mesterházy helyére a párt élén. Hivatalos jelentkező azonban egyelőre nincs.

Ahogyan azonban lenni szokott, már elkezdtek forogni a nevek, hogy ki lehetne mégis Mesterházy utódja. Esélyesként leginkább Hiller Istvánt emlegetik, aki korábban már vezette a szocialista pártot, és nemrég ismét „bejelentkezett” egy vezetőségi posztért. Hillert ráadásul azok között tartják számon, akiknek a szavára adnak a pártban, ráadásul egyfajta kapocs az MSZP holdudvarához.

A pártelnöki tisztséggel összefüggésben ismét felvetődött Botka László választmányi elnök neve is. Szeged polgármesteréről azonban köztudott, hogy eddig mindig talált magyarázatot arra, miért ne vállalja az MSZP vezetését. A zavarodottságot jelzi továbbá, hogy már olyan nevekről is pletykálnak esetleges pártelnöki aspiránsként, mint Ujhelyi István, Tóbiás József, vagy épp a XI. kerületet egykor irányító Molnár Gyula.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.